A fenyőerdők telepítése erősítette a felmelegedést Európában

Nem enyhítette, hanem erősíthette a felmelegedést az erdőtelepítés Európában, mivel az őshonos fák helyét nagy területen vették át a sötétzöld fenyőerdők – állapította meg egy új tanulmány.
A fenyőerdők telepítése erősítette a felmelegedést Európában
A változás 0,12 Celsius-fokkal emelte az európai nyarak hőmérsékletét 1750 óta, mivel sok ország telepített fenyőerdőket, amelyek sötét színe magába zárja a nap melegét – írták a tudósok a Science tudományos lapban megjelent tanulmányukban. A világosabb, szélesebb levelek – mint a tölgyfáé vagy a nyíré – több napfényt vernek vissza, ám a gyorsan növő, sokféle célra felhasználható fenyőfélékkel szemben teret vesztettek. Európa erdőterülete 10 százalékkal növekedett 1750 óta, ám „két és fél évszázad erdőgazdálkodás nem hűtötte az éghajlatot” – írták a kutatást vezető francia Klíma- és Környezettudományi Laboratórium munkatársai. A fák elnyelik a legfontosabb üvegházhatású gázt, a fosszilis üzemanyagok és tüzelők égetéséből származó szén-dioxidot a levegőből, miközben növekednek. „A szén-dioxid azonban nem minden” – fogalmazott Kim Naudts, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint más tényezőket: az erdők színét, a nedvesség és a talaj változásait is figyelembe kell venni a telepítéskor. Az európai erdők 1750 óta görögországnyinál nagyobb területtel, 196 ezer négyzetkilométerrel nőttek, 2010-re elérték a 2,13 millió négyzetkilométeres kiterjedést.Ugyanebben az időben a tűlevelű erdők 633 ezer négyzetkilométerrel nőttek, a lombhullatók területe 436 ezerrel csökkent. (Magyar Idők) erdomezolike