A menyhal lett 2013-ban az Év hala

A média híradásainak köszönhetően hat és fél ezernél több szavazat alapján dőlt el, hogy a jelöltek közül melyik faj viselheti 2013-ban az Év hala címet.
A menyhal lett 2013-ban az Év hala
Induláskor még az egyetemi kutatók által javasolt kurta baing állt az élen, néhány nappal később azonban már a horgászok kedvence, a menyhal vezette a mezőnyt. Egy ideig lépést tartott vele a természetvédők által támogatott leánykoncér, sőt úgy tűnt, utol is érheti, de végül nem tudta tartani a tempót. A szavazatok 53 százalékával győzedelmeskedő menyhal (Lota lota) lett tehát 2013-ban az Év hala, messze megelőzve a második helyezett leánykoncért (35%) és a harmadik kurta baingot (12%). A választás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minél szélesebb körben váljanak ismertté őshonos halaink, hogy bemutassuk természeti értékeinket. A győztes jutalma csupán annyi, hogy nagyobb figyelem övezi a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben. menyhal Örömmel tapasztaltuk, hogy az utóbbi években gyakoribbá vált vizeinkben a menyhal, amely komolyabb célpontja is lehetne a téli horgászatnak. Ízletes, szálkamentes húsa igazi különlegesség. Legkisebb kifogható mérete a törvény szerint jelenleg 20 cm, ám egy ilyen karcsú halnál ez még 70 grammot se nyom. Társaságunk támogatja a horgászok azon kezdeményezését, hogy országos szinten is emeljék 20-ról 25 vagy akár 30 centiméterre a mérethatárt, ahogyan az január elsejétől a Tisza-tavon már érvényben van. Ezáltal mindegyik példány nagyobb eséllyel járulhatna hozzá az állomány további gyarapításához. (haltanitarsasag.hu)