Keresési találatok erre a cimkére: Titokzatos őzbak

A WWF szerint szabálytalan erdőirtás történt - A Vízügy szakmaiatlan vádaskodásnak nevezte az esetet

A mai nap folyamán az országos sajtó jelentős részét bejárta a WWF Magyarország közleménye, ami szerint a "védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál". A természetvédelmi szervezet szerint "a vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatással bír". Délután az Országos Vízügyi Főigazgatóság mindezt cáfolta, állításuk szerint csaknem két éves eljárás után kapta meg a szükséges engedélyeket, miután eleget tett az illetékes hatósági előírásoknak, helyszíni bejárásokkal, valamint egyeztetésekkel gondoskodott arról, hogy az erdőrészlet szakszerűen megújuljon. Alább mindkét közlemény olvasható.Tovább >>>

Nagy lehet a káosz a FeHoVa idején, de megéri türelmesnek lenni - Vadászok gyülekezője a HUNGEXPO-n

Február 13-án megnyitja kapuit a Kárpát-medence vadászainak rangos találkozója, a XXVII. FEHOVA - Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás. A HUNGEXPO teljes, ütemezett átépítése miatt azonban sem a látogatók, sem a kiállítók nem lehetnek a megszokások rabjai, hiszen rengeteg változás van, és sok türelemre lesz szükség - főleg a parkolás, beléptetés kapcsán. A türelem azonban 2021 augusztusára egy teljesen új, modern, minden értelemben korszerű vásár- és konferenciaközpontot terem, amire már nagyon nagy szükség volt.Tovább >>>

Erdőgazdálkodók is igényelhetik az új kamattámogatott agrár-hitelt

Mezőgazdasági, erdőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokhoz egyaránt igényelhető már az OTP Agrárnál állami kamattámogatású beruházási hitel. A konstrukció segíthet az ágazat szereplőinek az uniós költségvetési ciklusok közötti átmeneti időszak bizonytalanságainak áthidalásában. Összesen 100 milliárd forintnyi beruházási hitelhez nyújt kamattámogatást az Agrárminisztérium - írja a Világgazdaság.Tovább >>>

Helyreigazítás!

2020. január 16-án honlapunkon közzétett, "Egy hónap alatt 13 500 köbméter fát lopott el az erdész Romániában" című forrásmegjelöléssel átvett hírünkbe tévedésből olyan fotó került illusztrációként, amin egy becsületes erdészeti vállalkozás teherautója látszik. Portálunk szerkesztősége hangsúlyozza, hogy tudomásunk szerint a cég soha nem végzett fakitermelést Beszterce-Naszód térségében, ahogy illegálisan sem szállított el faanyagot fennállása során.Tovább >>>

Otthonunkban a természet - Különleges vadászbútorok a FeHoVa kiállításon

Tömörfából készült, hajlított üvegajtós fegyverszekrény, szarvasokkal díszített íróasztal, faragott vaddisznó a szerkényen. A Pfiffer család 1994 óta valósítja meg a vadászok álmait, a szebbnél-szebb bútorokat sokszor egyedi megrendelések, elképzelések alapján készítik el nemes tölgy, kőris, bükk, cseresznye vagy fekete diófa alapanyagokból. Az Pfiffer Bútor az idei FeHoVa kiállításra is exkluzív bemutatóval készül, ahol szemügyre vehető a minőség, megismerhető a tudás és a rengeteg tapasztalat. Négy napig mindent a szemnek – és talán a kéznek is.Tovább >>>

Fiatalok az európai erdőkben: tanulmányi verseny diákoknak

Az Országos Erdészeti Egyesület és az "Young People in European Forests" (YPEF) Nemzetközi Bizottság nemzetközi tanulmányi versenyt hirdet Fiatalok Az Európai Erdőkben – 2020 címmel. Tovább >>>

Green Climber LV300 PRO - Új rádióirányítású mulcsozógép az olasz-német együttműködésből

Az MDB Srl. olasz vállalat a német Vogt GmbH-val együttműködve megkezdte a Green Climber rádióirányítású termékcsalád LV300 mulcsozógépének erősebb, „PRO” jelölésű változatának forgalmazását. A gumihevederes szárzúzó mozgatását Yanmar gyártmányú, 22 kW (30 LE) teljesítményű, 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor végzi.

Tovább >>>

Egy nap alatt 40 helyszínen volt erdőtűz Norvégiában

Majdnem 40 különálló erdőtűz ütötte fel a fejét szombaton Norvégiában - olvasható az Index.hu portálon. A tüzeknek már halálos áldozatuk is van, az egyik tűzoltó oltás közben vesztette életét - írja a The Local.Tovább >>>

Idén is lesz Országos Vizsla Főverseny Soponyán

Az Országos Magyar Vadászkamara idén újra megrendezi az Országos Vizsla Főversenyt. A 2016-ban újjáélesztett versenysorozat visszajelzései alapján, a tradíciók feltámasztására és legfőképpen a 2021. évi Vadászati Világkiállításra gondolva a kamara ismét meghirdeti a versenyt. A kétnapos döntő október 14-15-én lesz a Fejér megyei Soponyán.Tovább >>>

Norvégia több millió dollárral védelmezné a trópusi esőerdőket

A trópusi esőerdők fakitermeléssel szembeni védelmére új, több millió dolláros alapot hoz létre Norvégia - jelentette be a norvég kormány csütörtökön a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) keretében.Tovább >>>

Országos Vizsla Főversenyt rendeztek Soponyán

Az Országos Magyar Vadászkamara a vizsla fajták tartásának és vadászatra való kiképzésének, használatának ösztönzésére, legfőképpen a hagyományos vizslás vadászat sokszínűségének és kultúrájának népszerűsítése érdekében rendezi meg az újkori Országos Vizsla Főversenyt, amelyre 2016. október 15-16-án kerül sor, a VADEX Mezőföldi Zrt. Soponyai Ökoturisztikai Központjának területén.Tovább >>>

A magyar erdészeti-, vadászati- és gasztronómiai kultúra nemzeti érték

A magyar erdészeti-, vadászati- és gasztronómiai kultúra nemzeti érték, amelyet generációk építettek fel, és azt a ma emberének kötelessége megóvni és gyarapítani - jelentette ki a földművelésügyi miniszter szombaton a Fejér megyei Soponyán, a IX. Országos Vadgasztronómiai Fesztiválon.Tovább >>>

A hazai erdészek a sportban is megállják a helyüket

A XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok résztvevői nemcsak a munkában, de a sportban is bizonyítottak – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az esemény fővédnökeként a megnyitó ünnepségen Székesfehérváron.Tovább >>>

Már működik a XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapok honlapja

Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, a 2015-ös, XIX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokat június 19. és 21. között Székesfehérváron a VADEX Zrt. és az OEE helyi csoportja szervezi meg. A tradicionális program honlapja is elindult már, ahol a szakmabeliek regisztrálhatnak a versenyekre, és mindent megtudhatnak a helyszínekről, a szállásról, az étkezésről és egyéb részletekről.Tovább >>>

IX. Növényorvos Nap: Az erdőgazdálkodás növényvédelmi problémái, a tűlevelűek károsítói

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szervezésében 2014. november 12-én rendezték meg a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karán a IX. Növényorvosi Napot. A szakmai programról az Agrofórum Szaklap is tudósított, így "Az erdőgazdálkodás növényvédelmi problémái, a tűlevelűek károsítói" című előadásról szóló cikkrészletet a szerkesztőség engedélyével az Erdő-Mező is közli.Tovább >>>

<< < 5. / 6. oldal > >>