Keresési találatok erre a cimkére: Safari

Ha több a fa, több a munka is – ahhoz pedig profi gépek kellenek

Idén ősszel is folyamatosan zajlanak a faültetések a Településfásítási Program részeként, és ez minden bizonnyal a jövőben is így lesz. Erre utal többek között az a célkitűzés, hogy hazánkban 2030-ig minden évben fejenként legalább 10-10 facsemetét ültetnek el a születendő gyermekek után. A mostanában településekre kerülő fákat azonban gondozni is kell, aminek eszközbeszerzéseiben többek között a Magyar Falu Program pályázatai is segíthetnek. De mire van és mire lesz szüksége a fatelepítésekbe vágó önkormányzatoknak? Tovább >>>

Kitüntetéseket adtak át augusztus 20. alkalmából

Államalapító királyunk nyomdokain járnak, a nemzetet erősítik mindazok, akik az ország fejlődéséért, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar korszerűsítéséért, az oktatás, a kutatás, és a tudomány megújításáért dolgoznak – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott kitüntetés és innovációs-díj átadón, a Pesti Vigadóban. Tovább >>>

STIHL Timbersports - 55 évesen hódította vissza a magyar bajnoki címet Juhász István

Rendkívül izgalmas, fordulatos és nagyon jó hangulatú versenynek adott otthont az Andreas Stihl Kft. biatorbágyi központja augusztus 14-én, szombaton, ahol 10 magyar versenyző mérte össze tudását egy igazán látványos és erőt próbáló sportban. A STIHL Timbersports Magyar Bajnokság tétje óriási volt, hiszen a hazai diadal mellett fontos, hogy a legjobb versenyző olyan időt hozzon össszetettben, amivel ott lehet a világbajnokságon is.Tovább >>>

Mulcsra fel!

A mulcsozással az erdőhöz hasonló, finom szerkezetű, laza talajt biztosíthatunk. A természetes, növényi maradványokból álló mulcs a talajon komposztálódik, így a növények számára remek, tápanyagokban gazdag közeget biztosít, felpezsdíti a talajéletet. Tovább >>>

Egyre súlyosabbak az aszályok Európában

Minden korábbinál súlyosabbak az európai aszályok: egy nemzetközi kutatás szerint a 2015 óta a kontinensen tapasztalható nyári szárazságok pusztítóbbak voltak, mint az azt megelőző 2100 évben.Tovább >>>

Az Erdészeti Tudományos Intézet 100 szakemberrel csatlakozik a Soproni Egyetemhez

A Soproni Egyetem 2020-ban indult modellváltásának következő lépéseként az Erdészeti Tudományos Intézet 2021. február 1-től kiválik a megszűnő Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központból, és a Soproni Egyetemhez csatlakozik. Az átalakulás célja a fenntarthatóságot előtérbe helyező zöld egyetem keretein belül az egységes oktató-kutató bázis létrehozása.Tovább >>>

Forwarderré is átalakítható a szlovén fejlesztésű erdészeti tűzoltójármű (+KÉPEK, VIDEÓK)

A szlovén BIJOL gépgyártó egy különleges újítást mutatott be a tavalyi AUSTROFOMA kiállításon. A kiváló terepjáró-képességű, moduláris felépítésű MFT Multi-Fire-Truck konstrukciót először Ausztriában láthatták a szakmabeliek. Az alapja jármű egy 5 vagy 10 köbméteres víztartállyal, daruval és vízágyúval ellátott forwarder, amely lehetővé teszi a pontos és biztonságos oltást akár 40 m távolságból is. Az önoltó rendszer és a speciális utastéri szűrőrendszer nagy fokú biztonságot nyújtanak a gépkezelő számára. Ráadásul a géphez különféle bővítő modulokat kínálnak: például tűzpászták készítésére szolgáló szárzúzót. Amikor a gépet az AUSTROFOMA rendezvényen megláttam, az első gondolatom az volt, hogy egy forwarderre emlékeztet, de nem hasonlított semmire, amit korábban már láttam.Tovább >>>

Terjed a tölgy-csipkéspoloska, a tölgy lisztharmat kártétele is nőtt 2019-ben

Az Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei 2020-ban is elkészítették az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer alapján összeállított kiadványukat. A Hirka Anikó által szerkesztett "A 2019. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2020-ban várható károk" összefoglalóból kiderül többek között, hogy az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska 2019 őszére már Magyarország összes megyéjéből előkerült.Tovább >>>

Különleges bemutatót tartott a magyar favágó válogatott

Az idei év első - és vélhetően utolsó - favágó bemutatóját tartotta az Országos Vadásznap alkalmával a magyar STIHL Timbersports csapat. Bár az esetek többségében négy versenyző vesz részt  egy ilyen a látványos show-n, ezúttal az ország minden tájáról, Borsodtól az Alföldig, a Mátrától a Bakonyig - heten ragadtak fűrészt, fejszét. A Sohollári-völgyben, a Zalai Vadászati Évadnyitón az is kiderült, hogy mi történt a sportolókkal az elmúlt hónapokban, amikor a koronavírus-járvány miatt nem állhattak közönség elé.Tovább >>>

A finn erdőgazdálkodást és faipart nem vetette vissza a koronavírus

Elsősorban a turizmus helyzetéről szól az euronews.com azon cikke, amely szerint akad néhány iparág, amit nem vetett vissza a koronavírus világjárvány. Az egyik ilyen a finn erdőgazdálkodás- és a faipar. Az ágazat kilátásai derűsek, a korlátozások hetei alatt sem csökkentek a megrendelések. A tengerentúli export pedig pörgeti az ágazatot Finnországban - olvasható a hírportálon.Tovább >>>

Aszály fenyeget, 20 százalékos a lengyel erdők talajnedvessége

A Lengyelországot fenyegető aszály miatt észszerű vízgazdálkodásra szólította fel szerdán a lengyeleket Andrzej Duda elnök. Közben a kelet-lengyelországi Biebrza Nemzeti Parkban hatezer hektárnyi területet perzselt fel a tűz.Tovább >>>

Az erdészek, vadászok és a tűzoltók együtt oltották a tarlótüzet Székelyföldön

Összesen 11,6 hektáron pusztított a vasárnap délutáni tarlótűz a székelyföldi Szarkakő alatt: az oltásban végül nemcsak a székelyudvarhelyi tűzoltóság több egysége, hanem a bögözi, a szentkirályi, a fenyédi és a máréfalvi önkéntes tűzoltók, valamint a helyi erdészek és vadászok is segítettek.Tovább >>>

Kertkapu rácsai közé szorult őzet szabadítottak ki a tűzoltók és a vadász Sopronban

Kedden délelőtt a soproni hivatásos tűzoltókat egy kerítés kapujának rácsai közé szorult őzhöz riasztották Sopronban - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A Vadas Jenő utcában a tűzoltók egy vadász segítségével, kézzel szabadították ki az állatot "szorult helyzetéből".Tovább >>>

Döntéstámogatás az erdők jövője érdekében

A klímaváltozás okozta problémák kezelése, megoldása az erdészeti szakembereket is foglalkoztatja. Nem szabad kizárólag a természet megújulóképességében bízni, azt segíteni, támogatni is kell a jelenlegi és a várható klímának ellenálló fafajok erdőbe való tervezésével – mondta Borovics Attila, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója a NAKlap februári számában.Tovább >>>

Erdészeti gépkülönlegességekkel várja az érdeklődőket az AGROmashEXPO

Január 22-én, szerdán megnyílt a magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvénye, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow. Az előző évekhez hasonlóan az Erdő-Mező Online szerkesztősége összegyűjtötte a kiállításon bemutatott erdészeti gépeket. Tovább >>>

<< < 2. / 14. oldal > >>