Erik napja
Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt, amelynek központjában az ésszerű, reális természetvédelem áll, valamint a tájegységi vadgazdálkodás megteremtése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban tartott megyei vadásznapon.Tovább >>>
Augusztus 12-én az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vadász és Sportlövő Bizottsága kezdeményezésére a Pest megyei Tatárszentgyörgyön, a Sarlóspuszta Club Hotelben gyűlt össze több vadászvizsgára való felkészítést és vadászvizsgáztatást végző lőtér képviselője. Az egyeztetés célja az volt, hogy az új, 2014 januárja óta hatályos vizsgáztatási rendszer eddigi tapasztalatai alapján közösen javaslatokat állítsanak össze a jogalkotó számára a vonatkozó rendelet finomításához.Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. már korábban jelezte, hogy a szarvasbőgés idején részleges erdőlátogatási tilalmat vezet be több erdészeténél is. Azóta a SEFAG Zrt. és a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. is kiadta közleményeit. Alább a két állami erdőgazdaság felhívása!Tovább >>>
A zalai erdészek és vadászok nevében a Zala Megyei Vadászszövetség, az OMVK Zala Megyei Területi Szervezete és a ZALAERDŐ Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a zalai vadászok ünnepélyes évadnyitó rendezvényére 2015. augusztus 29-én 9.00 órától.Tovább >>>
Az új vadgazdálkodási törvény koncepciója a földtulajdonosok és vadgazdálkodók szorosabb és békésebb együttműködésére ad lehetőséget - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.Tovább >>>
Az új vadgazdálkodási törvényt várhatóan már ősszel tárgyalhatja az Országgyűlés - mondta a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, a törvény koncepciójának társadalmi vitáját lezáró tanácskozáson.Tovább >>>
Minden vadász alapvető erkölcsi és törvényi kötelezettsége, hogy a vadászat során véletlenül megsebzett és meg nem talált nagyvadat szakszerű módon, az eredményességet befolyásoló tényezőket figyelembe véve a lehető legrövidebb időn belül képzett kutyavezető és képzett kutya segítségével kerestesse, a szenvedéstől a vadat mielőbb megváltsa.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium két héttel meghosszabbítja a vadgazdálkodási törvény koncepciójának véleményezési határidejét és egyúttal társadalmi vitára bocsájtja a vadgazdálkodási tájegységek tervezett lehatárolását is július 3-ig.Tovább >>>
Zilai János életművével a magyar gyakorlati vadgazdálkodás egyik jelentős személyisége.Tovább >>>
A Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két fürgedi férfi ellen.Tovább >>>
A Pápai Rendőrkapitányság 2015. május 16-án egész napos közös szolgálatra hívta a Bakonyerdő Zrt. erdészeit, a Pápa és Vidéke Horgászegyesület halőreit, valamint a pápai járás polgárőreit.Tovább >>>
A hatvani Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum adott otthont május tizennegyedikén a harmadik országos erdő- és szabadtéritűz-megelőzési konferenciának. Az előadók több szemszögből járták körbe az ilyen tüzek megelőzésének témakörét – tűzoltók, hatósági szakemberek, erdészek szólaltak fel.Tovább >>>
Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik a tacskós utánkeresés a Katica- és a Gomba csoport kis óvodásaihoz? Mint arról már korábban beszámoltam, szívügyem a környezeti nevelés. Első sorban az óvodás, kisiskolás közönség nyitott és előítéletektől mentes ahhoz, hogy erdőről, vadról, vadászatról tudjunk beszélgetni, programot szervezni nekik.Tovább >>>
Itt a nyár, a szabadtéri rendezvények idénye. Az Országos Magyar Vadászkamara Megyei Területi Szervezetei ebben az esztendőben is szerveznek vadásznapokat, amelyek a nem vadászók felé nyitnak, ugyanakkor szakmai rendezvényként, családi programként és közösségépítő, baráti találkozóként is működnek.Tovább >>>
A Vtv.-t módosító törvény a Magyar Közlöny 2015. április 27-én, hétfőn kiadott 58. számában jelent meg. Ennek értelmében 2016. február 29-éig meghosszabbították a körzeti vadgazdálkodási terveket, nem kötelező a 10 ezer hektárnál nagyobb és a különleges rendeltetésű vadászterületeken a felsőfokú végzettségű hivatásos vadász alkalmazása és a vad és gépjármű ütközések tekintetében visszaállt a jelenlegi Ptk. előtti rend.Tovább >>>