Sámuel napja
Az Országos Erdészeti Egyesület nagykanizsai csoportja április 23-án gyönyörű időben szakmai napot tartott. A tő melletti rendezvény helyszínei a Nagykanizsai Erdészet bajcsai csemetekertje és két erdészkerület voltak. Meghívottként a zalaegerszegi helyi csoport és a megyei szakhatóság is képviseltette magát a mintegy 80 fős rendezvényen.Tovább >>>
Május 16-án, Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál rendezték meg a STIHL fakitermelő bajnokság második regionális versenyét. A 16 csapat közül a nap végén a SEFAG Zrt. – KNT Kft. fakitermelői álltak fel a dobogó legmagasabb fokára. A nagykanizsai STIHL regionális fakitermelő verseny második helyezettje a Gyulaj Zrt. csapata lett, így ők is ott lesznek az országos döntőben. A dobogó alsó fokára egy ifjú csapat állhatott a Dráva Völgye Középiskolából. A fiataloknak a SEFAG Zrt. segített a felkészülésben, amely az eredmény alapján rendkívül jól sikerült. Tovább >>>
Van úgy, hogy olyan 70-80 cm-re felveszi az elejét, 20-30 méteren keresztül a levegőben van, a csörlőben megtámaszkodik, hanyatt esni nem tud, úgy viszont már nagyot fog, aztán csak megy-megy, és amikor már olyan terepen van, leteszi az orrát, és akkor lehet kormányozni. Vajon minden Dutra így dolgozik az erdőkben?Tovább >>>
Kétszer gyorsabban növő, magasabb és vastagabb fák segíthetnek a klímaváltozás negatív hatásainak a legyőzésében.Tovább >>>
Bemutatjuk a Fűrész Mánia ötödik részét, amelyet olvasóink ezúttal Koroncón és Rábapatonán forgattak le. A filmben szokás szerint lesz marhulás, de emellett munkavédelem, szerelés, nagy láncfűrészek, régi láncfűrészek, nagy rönkök, bemutató és "Olasz meló" is. Jó szórakozást a Fűrész Mánia ötödik részéhez!Tovább >>>
Vádemelést javasol a rendőrség egy 54 éves férfi és tíz társa ellen, akik tavaly májusban kilőttek egy barna medvét egy Salgótarjánhoz tartozó erdőben - erről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta kedden az MTI-t. Magyarországon a barna medve védett állat.Tovább >>>
Korábban az Erdő-Mező Online a Barcs TV-re hivatkozva már foglalkozott a Dráva Völgye Középiskola erdészképzésével, és azzal, hogy az intézmény nem kapott keretszámot a következő tanévre. Akkor úgy tűnt, hogy a 11. és 12. évfolyamba járó erdész tagozatos tanulók Szőcsénypusztán folytathatják csak a technikusi képzést. Kedden azonban az iskola Facebook oldalán közölték: a Földművelésügyi Minisztérium válasza alapján a diákok maradhatnak Barcson.Tovább >>>
A 28 éves nő egy juhász felesége, akinek egy Madéfalva és Göröcsfalva közötti erdős területen van esztenája.Tovább >>>
Megneveljük a gyökeres dugványt, elültetjük a csemetéket, ápolgatjuk az erdőt, és kivágjuk a fákat. Jó esetben ez a folyamat végtelen sokszor megismétlődik. De mi történik a kivágott fával?Tovább >>>
A képviselőház plénuma szerdán, május 20-án elutasította az államelnök azon kérelmét, hogy tárgyalja újra az erdészeti törvényt.Tovább >>>
Sajtótájékoztatón mutatta be május 21-én dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a készülő jogszabály koncepcióját, és ezzel elindult a törvény társadalmi egyeztetése is.Tovább >>>
2015. május 19-én Sopronban Dr. Borovics Attila, a NAIK-ERTI főigazgatója tartott élmény- és szakmai beszámolót az agroerdészet kapcsán szerzett külföldi tapasztalatairól. A Franciaországban és Törökországban eltöltött tanulmányutak értékes, számunkra is tanulságos példákban bővelkedtek. Az aktualitása pedig az az Európai Uniós forrás (4 milliárd Ft), melyet az erdészeti pályázatok körében kifejezetten agroerdészeti rendszerek kialakítására és tesztelésére lehet majd megpályázni 2020-ig.Tovább >>>
A bukaresti szenátus után a képviselőház is változatlan formában fogadta el szerdán a politikai viták tárgyává vált új román erdészeti kerettörvényt, amelyet Klaus Iohannis államfő korábban megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának erdőmérnök szakos hallgatói az erdőhasználattan II. tárgy záró-tanulmányútjának keretében jártak a Vértesi Erdő Zrt. területén 2015. április 20-án.Tovább >>>