Keresési találatok erre a cimkére: lucfenyő

Az OMVK 7 pontja - Az elektronikus beírókönyvet is bevezetné a Vadászkamara

Egyebek mellett egy középtávú, hét pontból álló program megvalósításáról is döntött az Országos Magyar Vadászkamara Elnöksége 2016. december 18-ai ülésén. A kihelyezett egyeztetésen, amelynek a Bélmegyeri Vadászkastély adott otthont, a jelenlévők a többi között támogatták a feladatarányos finanszírozás rendszerének kidolgozását, egy részletes áttekintés összeállítását az elektronikus beírókönyv bevezetésének lehetőségeiről, egy az ifjúság felé nyitó program megalkotását és az Etikai Kódex átdolgozását.Tovább >>>

Szakmai rendezvényt szervez Székesfehérváron a MEGOSZ

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) szakmai tájékoztató rendezvényt szervez 2017. január 23-án, hétfőn, 10:00 órától. A székesfehérvári rendezvényen szó lesz többek között az erdőtervekről, az örökerdő gazdálkodás előnyeiről és hátrányairól és a magánerdő gazdálkodók által igénybe vehető vidékfejlesztési erdészeti műveletekről.Tovább >>>

A SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét, Kovács Lászlót is köszöntötték

Több mint tíz éve indult el az a hagyomány, hogy év végén a városházán fogadják azokat a kaposváriakat, akik abban az esztendőben magas állami kitüntetést kaptak. Kaposvár polgármestere szerint ez az alkalom azért is fontos, mert a város polgárai láthatják: idén is van kikre büszkének lenni. Az egyik pedig éppen a a SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, Kovács László.Tovább >>>

Döntött a román képviselőház: Erdészeti őrség alakul

Október 18-án a képviselőház elfogadta azt a törvényt, amely rendelkezik az erdészeti őrség létrehozásáról (Garda Forestieră). Az őrség kötelékébe 617 személy fog tartozni, közülük 545-en foglalkoznak a tényleges erdészeti-vadászati ellenőrzésekkel, és kérik számon a vonatkozó törvények gyakorlatba ültetését.Tovább >>>

Etikai eljárás a Dunába dobott kutya ügyében

Az Országos Magyar Vadászkamara rendkívül fontosnak tartja, hogy a Szalkszentmárton mellett lelőtt kutya ügyének körülményei tisztázódjanak, ezért etikai eljárást indít. Az eddigi információk alapján a hivatásos vadász jogszerűen ejthette el a gazdátlanul kószáló ebet. Az etikai eljárás tisztázhatja az ezt követő eseményeket, amelyekről ellentmondásos információk láttak napvilágot a sajtóban.Tovább >>>

Kisfilm a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének 2016-os döntőjéről (+VIDEÓ)

Június 16-án lövészettel, 17-én pedig további gyakorlati és elméleti feladatokkal várták a legjobb hazai hivatásos vadászokat a Bakonyerdő Zrt. Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolájának terültén. Két év elteltével ugyanis a Mecsek után 2016-ban Balatoncsicsón rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara a Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyének döntőjét.Tovább >>>

Júniusban a Bakonyban rendezik meg a hivatásos vadászok országos szakmai versenyét

Az Országos Magyar Vadászkamara – ezúttal a Bakonyerdő Zrt.-vel közösen – idén is megszervezi a hivatásos vadászok országos szakmai versenyét. A verseny június 16-án és 17-én lesz a gyenesdiási lőtéren, illetve a Balaton-felvidéki Erdészeti Erdei Iskolában. Tovább >>>

Kitüntetések és Bedő Albert szobrának avatása az Erdők Nemzetközi Napján - KÉPEKKEL (+Kitüntetettek listája)

Kitüntetéseket adtak át március 21-én a Földművelésügyi Minisztériumban, az Erdők Nemzetközi Napján. A Pro Silva Hungariae emlékplakettek kiosztása után Bedő Albert szobrot avattak a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorán, bemutatták az OEE alapításának 150. évfordulója alkalmából kiadott „A magyar erdőgazdálkodás képes története 1867-1918” című könyvet, és egy előadás is elhangzott Bedő Albert életéről, munkásságáról.Tovább >>>

Idén is sok erdészt tüntettek ki a nemzeti ünnep alkalmából (+KÉPEK)

A március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismeréseket és minisztériumi kitüntetéseket adtak át számos erdész szakember részére.Tovább >>>

Magyar Érdemrenddel tüntették ki a SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét

Gazdasági szakemberként az állami tulajdonú somogyi erdőkért végzett innovatív, áldozatos, kitartó, megalkuvást nem ismerő munkájáért jutalmazták Kovács Lászlót, a SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét.Tovább >>>

Pályázati forrás nyílt az erdők gazdasági értékének növelésére

Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.Tovább >>>

Pro Silva Hungariae kitüntetéseket adnak át az Erdők Nemzetközi Napján az FM-ben

Múlt hét pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben a Földművelésügyi Minisztérium rendelete a saját hatáskörben adományozható díjak, elismerések bővítéséről. A Pro Silva Hungariae Emlékplakett az erdőgazdálkodás terén kiemelkedőt alkotók jutalma lesz a jövőben, mégpedig nem is olyan sokára, hiszen minden évben az Erdők Nemzetközi Napján, március 21-én díjazzák majd az arra érdemeseket.Tovább >>>

ERTI: DNS alapú vizsgálatok az illegális fakitermelések visszaszorítása érdekében

Magyarországon a falopás mértékének nagyságára csak becslések vannak. Pénzben kifejezve több százmilliós nagyságrendű lehet a probléma, de a természetkárosítás is súlyos következményekkel járhat. Az elkövetéseket tekintve az összes esetnek csak töredékét sikerül felderíteni elsősorban azért, mert a tettenérésen kívül eddig alig volt perdöntő bizonyítási lehetőség.Tovább >>>

<< < 2. / 4. oldal > >>