Keresési találatok erre a cimkére: kutatás

Ipoly Erdő Zrt. pályázat: távolsági szállítási feladatok 2014-ben

Az Ipoly Erdő Zrt. pályázatot hirdet 2014 évi távolsági szállítási feladatainak elvégzésére. A kiírt pályázati feladatok részben vagy egészében pályázhatóak.Tovább >>>

Rádióműsorban mutatkozott be a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága

Az erdészetről az emberek többségének idealizált elképzelései vannak, bár a többség nem is tudja, miről is szól ez a szakma – pedig az itt dolgozók 2 millió hektáros területért felelnek, és rajtuk múlik, hogy száz év múlva is nő-e fa Magyarországon. Az erdőgazdálkodásról, erdőtelepítési szabályokról Jagicza Attilával, a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetőjével beszélgettek a Rádió Orienten.Tovább >>>

Zala és Vas megyében lopják a legtöbben a karácsonyfákat

Szigorodott a falopások elbírálása, így az erdőtörvény módosítását követően már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak, akik a főleg Dél- és Nyugat-Dunántúlon - Zala és Vas megyében - található fenyőültetvényeket dézsmálják - írta hétfői számában a Népszava.Tovább >>>

Ápolás művelő utakról - kocsányos tölgy természetes felújítás Horvátországban

Az Országos Erdészeti Egyesület Kaposvári Helyi Csoportjának tagjai 2013. október 24.-én vettek részt egy tanulmányúton, amely során Horvátországba látogattak el. A kiránduláson aktív és nyugdíjas kollégák egyaránt részt vettek, a teljes létszám 63 fő volt.Tovább >>>

Bálványfa - Hasznot reméltek tőle, most milliókba kerül irtása

Folytatódik a harc a hazai erdőkben az úgynevezett invazív fafajok, így a bálványfa ellen is - ezúttal a Kisalföldön. Tovább >>>

Tájékoztató az új körzeti erdőtervekről

A NÉBIH honlapján már elérhetőek a 2013. január 1-től érvényes eddig elkészült körzeti erdőtervek dokumentációi. Ugyanitt olvashatók az előző években elkészült tervek is.Tovább >>>

A vadászok nem csak lelövik a vadat, hanem tisztelegnek is előtte

A közhiedelemmel ellentétben a vadászat nem is olyan veszélyes üzem. Heves megyében a legutolsó tragikus vadászbaleset idestova tizenkét esztendeje történt.Tovább >>>

E-útdíj: a NAV megfigyelheti a kamionokat

A teherforgalmat érintő elektronikus útdíj bevezetésével párhuzamosan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közvetlen törvényi felhatalmazást kapott, hogy az útdíjfizetéssel kapcsolatos adatokhoz hozzáférjen, és azokat átvegye.Tovább >>>

MEGOSZ: Barbár fatolvajok a Tisza mentén

A Közép-Tisza Vidéki Tájvédelmi Körzetben Kőtelek és Nagykörű községek határán, a Tisza folyó partján lévő évszázados tölgyfák barbár pusztítás áldozatává váltak.Tovább >>>

Újra érettségi tárgy lehet a faipari alapismeretek

A Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karnak 3 év után sikerült elérnie, hogy a faipari alapismeretek tárgy ismét érettségi tárgy lehet - közölte a fataj.hu csütörtökön.Tovább >>>

Kari konferenciát rendez a soproni Erdőmérnöki Kar (+Részletes program)

Nagyszabású erdészeti tudományos konferenciát rendez december 10-én Sopronban a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara. A rendezvényen több szekcióülés keretén belül rengeteg téma megjelenik majd meg.Tovább >>>

John Deere erdészeti gépek - Az Öforst GmbH és Timber-Trans Kft. bemutatkozása (+VIDEÓ!)

A korábbinál is komolyabb eredményeket szeretne elérni Magyarországon az osztrák Öforst Foresttechnik GmbH. A John Deere forest erdészeti gépeket forgalmazó vállalat 2009. júniusában alakult, első komoly magyarországi bemutatkozása pedig 2013. szeptemberében, az innoLignum Sopron kiállításon zajlott le, ahol egy John Deere harvestert és egy forwardert mutattak be a szakmai közönségnek.Tovább >>>

Növekedést hoztak a Volvónak az új teherautó modellek

Jelentősen növelni tudta az eladásait a Volvo Trucks 2013-ban. A svéd gyártó lényegében teljesen új modellkínálatával hódít Európában, öt vadonatúj teherautóval igyekszenek meghódítani a vásárlókat – úgy tűnik sikerrel. Ehhez persze az is kell, hogy a termékek jók legyenek, de mivel egyelőre az FH, FM, FMX, FE és FL is jól fogy, így valószínűleg a Volvo eltalálta a vásárlói igényeket. Természetesen itt is ki kell térni a Volvo marketingosztályának fantasztikus teljesítményére.Tovább >>>

Fakitermelés lombos állományokban többműveletes fakitermelő gépek alkalmazásával

A Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetének munkatársai egy tanulmányban foglalkoznak a "Fakitermelés lombos állományokban többműveletes fakitermelő gépek alkalmazásával" című témával, amely az Erdészettudományi Közleményekben jelent meg. A szerzők engedélyével azonban most az Erdő-Mező Online portálon is elérhetővé válik a teljes tanulmány.Tovább >>>

Véleményezze a Vidékfejlesztési Program tervezetének erdészeti fejezeteit! (+Letölthető anyagok!)

Megjelent és társadalmi vitára bocsájtották a Vidékfejlesztési Program 2014-2020 tervezet 3.0 verzióját - hívja fel a figyelmet honlapján a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ).Tovább >>>

<< < 111. / 130. oldal > >>