Zala és Vas megyében lopják a legtöbben a karácsonyfákat

Szigorodott a falopások elbírálása, így az erdőtörvény módosítását követően már nem szabálysértés, hanem bűncselekmény miatt kell felelniük azoknak, akik a főleg Dél- és Nyugat-Dunántúlon - Zala és Vas megyében - található fenyőültetvényeket dézsmálják - írta hétfői számában a Népszava.
Zala és Vas megyében lopják a legtöbben a karácsonyfákat
A lap szerint sokszor a fákat kényelmes derékmagasságban vágják el, ezzel pusztulását okozva, a megcsonkított fa pedig eladhatatlan. A karácsonyfaüzlet csábító, hiszen Magyarországon évente mintegy 2,5-3 millió fát forgalmaznak a kereskedők - írták. A magyar fenyőfatermelők nem csak az import, például a dán fenyők versenyének vannak kitéve, de folyamatosan növekszik a műfenyők forgalma is. Igaz, ezek sem számítanak olcsó portékának, hiszen egy 1,5 méteres műfa ára megközelítheti a 6 ezer, egy 1,8 méteresé pedig a 10 ezer forintot is. (mno.hu) erdomezolike