Jenő napja
A MEGOSZ tájékoztatása a magánerdős közfoglalkoztatási program jövő évi lehetőségeiről. A szervezet honlapján megjelent információk szerint a hír igaznak bizonyult, miszerint a magánerdős közfoglalkoztatás 2016-ban kikerül az országos programok közül.Tovább >>>
Alföld, magánerdő, fűtésszezon… most (is) bizony az akácról fogok írni. A legtöbb vállalkozó csemetetermesztőtől veszi a csemetét, mi viszont abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy magunknak termeljük meg azt. Így végigkísérhetjük az akácmag útját egészen a kályháig, az emberöltő véges korlátai között.Tovább >>>
A Bakonyerdő Zrt. Bakonyszentlászlói Erdészete felhívja az erdőlátogatók figyelmét, hogy 2015. december 4. és 6. közötti időszakban fokozott hatósági ellenőrzést tart a kezelésében lévő állami erdők területén az illegális erdei motorozás kiszűrésének érdekében.Tovább >>>
Faanyagvédelem, rönkházak, a tölgyfa feldolgozása, a fa népi használata. Megannyi, laikus számára is szép téma kísérte a szakmai napot tegnap a Deák Ferenc Szakközépiskolában.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal 2015. november 11-12. között általános továbbképzést tartott az erdészeti szakszemélyzet részére az erdőgazdálkodást és az erdészeti szakirányítást érintő hatályos jogszabályokról és azok alkalmazásáról.Tovább >>>
Az előrejelzések alapján az erdészeti nyersanyagok és a hulladék termékek nagyon fontossá válnak a jövő klímatudatos gyártási folyamatában. A környezetbarát szénszálak, bioműanyagok, szintetikus üzemanyagok és a beszélő digitális csomagolás csak néhány azon jövőbeli termékek közül, amelyeket a Nemzetközi Faipari Biofinomító Hét (International Wood Biorefining Week) nevű rendezvényen mutatnak majd be. Az esemény 2015. május 24. és 26. között, Stockholmban lesz.
Tovább >>>2015. december 2-án, Sopronban mutatták be pályamunkáikat a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatói. A 16 beérkező dolgozatot három szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők. A konferenciát prof. dr. Lakatos Ferenc, a kar dékánja és Bartha Dénes, a Kari Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitották meg. Idén az egyetemi szervezeti egységeken túl számos erdőgazdaság, nemzeti park, szervezet és cég támogatta a rendezvényt, így minden résztvevő gazdag nyereményekben, díjakban részesült.Tovább >>>
A hazai erdészeti csemetetermelést és szaporítóanyag-előállítást jelenleg leginkább a várakozás jellemzi. A piacot egyelőre csak az erdőfelújítások mozgatják, az erdőtelepítést serkentő pályázatokra nagy szükség lenne, hogy növekedhessen az értékesítés. De a termelők a közvetlenül nekik jutatott forrásokra is várnak, hiszen önerőből a jelenlegi nyomott árak mellett a legtöbben nem tudnak beruházni. Pedig az öntözés és a gépesítés fejlesztése fontos lenne.Tovább >>>
Szerda délután a Nyugat-magyarországi Egyetem vezetőivel találkozott Colleen Bell nagykövet az intézmény kampuszán, ahol az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek. A nagykövetet Prof. Dr. Náhlik András általános rektorhelyettes, Prof. Dr. Németh Róbert tudományos és külügyi rektorhelyettes, valamint Dr. Dinnyés Álmos kancellár fogadta.Tovább >>>
A Magyar Tudomány Ünnepe sorozat részeként „Klímaváltozás hatásai az Európai erdőkre” címmel tudományos konferenciát rendezett az MTA PTB Agrártudományok Szakbizottságának Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága 2015. november 24-én Pécsett, az akadémia székházában.Tovább >>>
Zalában már készülődnek a karácsonyi fenyőfát termelők a decemberi ünnepre. Az ország egyik legnagyobb fenyőnevelő térségében ugyanis elkezdődött az ünnepi fenyők vágása. Az MTI fotói Surdon és Nemespátrón készültek.Tovább >>>
A Vas Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága a Körmendi erdőtervezési körzet körzeti erdőtervezésének befejezéseként 2015. december 1-jén (kedden) 9,00 órai kezdettel lakossági egyeztető tárgyalást tart Vasváron a Vasvári Erdészeti Igazgatóság tárgyalójában (9800 Vasvár, Petőfi S. u. 80.).Tovább >>>
Az Erdő-Mező Magazin legfrissebb, erdészeti csemetés különszáma most először jelent meg nyomtatott formában. A lapot olvasóink már kezükbe kaphatták, ám az újságba bekerült apróhirdetéseket honlapunkon is közzé tesszük. Eladó facsemeték és erdészeti szaporítóanyagok az ország minden tájáról.Tovább >>>
A VALETE 82 SZOCIÁLIS ÉS ISMERETTERJESZTŐ ALAPÍTVÁNY (a továbbiakban: Alapítvány) pályázatot hirdet szociálisan rászoruló, Magyarországon erdészeti tevékenységet ellátó, aktív, nyugdíjas, illetve elhunyt erdész végzettségű szülő, illetve szülők erdészeti felsőfokú képzésben (Erdőmérnöki Kar) résztvevő gyermekei részére.Tovább >>>
Mint arról az Erdő-Mező már korábban beszámolt, a magyar fakitermelő válogatott - Juhász István, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és Stubel József - 11. helyen végzett a poznani STIHL Timbersports VB-n. A magyarok utolsó fordulójában Kanadával kerültek össze, és bár őket már nem tudták legyőzni, így is a csapat eddigi legjobb idejét hozták.Tovább >>>