Tódor napja
Április 14-én az EGERERDŐ ZRT. Szilvásváradi Erdészete gépbemutatót tartott, ahol az ALSTOR 820-as kihordó kisgépet láthatta munka közben a publikum. A rendezvényt közel 80 fő látogatta meg, akik között egyéni vállalkozók, a Bükki Nemzeti Park munkatársai, a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium diákjai és az EGERERDŐ ZRT. munkatársai is tiszteletüket tették. Tovább >>>
Mintegy 7000 köbméter faanyag károsodott az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi és Keletbükki Erdészeti Igazgatóságainak területén a tavaly decemberi ónos eső és jegesedés idején. A veszteségek szinte teljes egészében természetvédelmi területeken, bükkösökben jelentkeztek. A kárfelszámolás mindkét erdészet esetében különösen nagy, időben elhúzódó feladatot jelent – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.Tovább >>>
Az erdőmérnököknek szánt egyik legnagyobb hazai elismerést, a Pro Silva Hungariae Díjat vehette át a napokban dr. Rédei Károly. A kecskeméti erdőmérnök fő kutatási területe az akác, több évtizede foglalkozik a hazánkban meghatározó fafajjal.Tovább >>>
Egyetemi körökből származó információk szerint elképzelhető, hogy a természetvédelmi mérnök, illetve a környezetgazdálkodási agrármérnöki képzést megszüntetné az oktatási államtitkárság. Aggasztónak tartja az ötletet három hazai természetvédelmi szervezet, mert a lépés szerintük gyengítené a hazai természetvédelmet szolgáló intézményrendszert. A Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság az Origónak a képzés megszűnéséről azt írta, az új szakstruktúrára vonatkozó javaslatok előkészítése folyamatban van, döntés még nincs, így szerintük teljes mértékben megalapozatlan bármely képzés megszűnéséről a sajtóban rémhíreket kelteni.Tovább >>>
Megismerhetik a gazdálkodók az idei évben egységes kérelemben benyújtható EMVA támogatási és kifizetési kérelmek csoportját, valamint a benyújtás körülményeit, feltételeit és előírásait is.Tovább >>>
Elindult a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási portálja, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a közfoglalkoztatóknak és közfoglalkoztatottaknak - tájékoztatta a tárca szerdán az MTI-t.Tovább >>>
Március 23-án, hétfőn a szombati Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódva a Földművelésügyi Minisztériumban kitüntetéseket adott át Fazekas Sándor miniszter. A március 15-i ünnepségek és díjátadók után tehát ismét több szakmabeli kollégára büszkék lehetünk!Tovább >>>
Idei nemzeti ünnepünkön az ÉSZAKERDŐ Zrt. a vasútfotósok kedvét keresve fával rakott teherkocsikból kiállított úgynevezett fotótehervonatot indított a Lillafüredi Állami Erdei Vasút Mahócai szárnyvonalára. A szárnyvonal tavaly ősszel befejeződött felújítását követően indított különvonatok kivétel nélkül nagyon népszerűek voltak. A mostani „szakmai” programra is mintegy 80-an váltottak menetjegyet.Tovább >>>
Ahogy az már megszokott, nemzeti ünnepeink alkalmával az ország vezetői kitüntetéseket adnak át. Nem volt ez másként 2015. március 13-án sem. Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkeresztjét adományozta Dr. Faragó Sándornak, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorának. Fazekas Sándor emellett több személyt is kitüntetett.Tovább >>>
Magunkat ajánljuk – ezzel a címmel hirdettek pályázatot az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái. A felhívás elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei általános – és középiskoláknak szólt. A célunk az volt, hogy bemutassuk tevékenységünket azokban az oktatási intézményekben, ahol nem ismerik az erdészeti erdei iskolákat.Tovább >>>
Magyarország Kormánya a Belügyminiszter előterjesztésére alapján életmentés során tanúsított hősies magatartása elismeréséül „ÉLETMENTŐ EMLÉKÉRMET” adományozott Csiha Imre erdőmérnöknek, a NAIK ERTI Püspökladányi Állomás igazgatójának.Tovább >>>
Dr. Koltay András szerkesztésében az Erdészeti Tudományos Intézet közzétette "ERDEINK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA 2014-ben" című jelentését, amely a 16x16 km-es EVH hálózat alapján készült el. Az anyagból kiderül, hogy a magyar erdők egészségi állapota 2012 óta folyamatosan romlik, amely romlás üteme 2014-ben jelentősen felgyorsulni látszik.Tovább >>>
Szabad a vásár a KITE Zrt.-nél 2015. március 19. és 20. között! A KITE géptelepein összesen több mint 400 darab új és használt gépből lehet válogatni, és ezen a 2 napon a legjobban tetsző gépre megalkudni!Tovább >>>
Az előző írásom alkalmával a vadgazdálkodás társadalmi megítélése került górcső alá és az, hogy hogyan tudjuk mi magunk eloszlatni a tévhiteket hivatásunkkal kapcsolatban. Az ismeretterjesztő órák, foglalkozások természetesen nem értek véget egyetlen alkalommal. Ám mielőtt a vadászathoz kapcsolódó témákat folytatnánk, ezúttal az erdőgazdálkodás és az erdő volt terítéken az iskolában.Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. értékesítésre kínálja használaton kívüli gépeit, eszközeit. A gépek és eszközök a mellékelt listában feltüntetett csoportosításban három telephelyen tekinthetők meg. A telephelyeken információ kérhető, és a gépek előzetes egyeztetés után megtekinthetőek.Tovább >>>