Viola napja
A Gemenc Zrt. munkatársai több mint 60 sorfa elültetésében segédkeztek a napokban Mohácson.
Tovább >>>December 27-én az ország több mint 40 helyszínén rendezik meg ismét a jótékonysági vadászatot. A beteg gyermekek gyógyítását segítő összefogás 2013-ban Fejér megyében indult és 2019-ben vált országossá.
Tovább >>>Az agrárerdészet az egyik kiút a nagyüzemi mezőgazdálkodás által létrehozott monokultúrákból, amelyek csökkentik, illetve lényegében megszüntetik a biodiverzitást, ezzel kisimítva utunkat az ökológiai zsákutcában. Az idén elindult ReForest projekt egy négyéves nemzetközi program, amelynek célja az európai agrárerdészet segítése, illetve az agrárerdészeti módszerek megismertetése és elterjesztése. A nemzetközi együttműködésben tíz európai ország tizennégy intézménye vesz részt, köztük a Soproni Egyetem is.
Tovább >>>Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021-es éves energiastatisztikai riportja, amely a hazai energiatermelésre, -ellátásra és felhasználásra vonatkozó éves adatokat mutatja be. 2021-ben az elsődleges energiahordozók termelése kis mértékben emelkedett, amelyen belül a megújuló energiahordozókból származó termelés is nőtt.
Tovább >>>Az erdőgazdálkodás hosszú távú jelentőségéről, egy szaporítóanyag-központ létrehozásáról és az agrárerdészetről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Borovics Attilával, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének főigazgatójával Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető.
Tovább >>>Indul az ország legátfogóbb erdőtelepítési kampánya, 57 ezer hektár erdőt telepítenek – jelentette be Tánczos Barna RMSZ-es környezetvédelmi miniszter.- a Maszol.ro portálról
Tovább >>>„Az ismeretlen ismerős – a lombos fafajok faanyaga” címmel szervezett tudományos konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága. Ahogy a cím is utal rá, a november 8-án lezajlott ülésen a hazai lombos fafajok faanyagának tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit mutatták be az előadók, a lehető legváltozatosabb szempontok alapján. A kulcskérdés az volt, hogy hogyan válthatjuk ki és helyettesíthetjük lombos fafajokkal a fenyveseket, illetve az általuk adott nyersanyagot.
Tovább >>>A Zalaerdő Zrt. a hagyományokhoz híven karácsonyfavásárt tart a társaság központjában, Nagykanizsán. Az érdeklődők nordmann, ezüst, luc és erdeifenyő közül válogathatnak.
Tovább >>>A megszokotthoz képest később kezdődött és novemberre is áthúzódott idén a dámbikák barcogása, jó eséllyel október 10-e után lehetett barcogó bikára vadászni a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészetének területén. A szárazság miatt a tényleges trófeasúly jellemzően elmaradt a becsülttől, ezért a szakemberek úgy határoztak, hogy a visszarakás jeleit nem mutató, kapitális agancsú bikákat nem hozzák terítékre.
Tovább >>>Az MTA Erdészeti Tudományos Bizottságának eseményén az elmúlt időszak legfontosabb kutatási témáit és eredményeit mutatták be Az erdészeti tudományok története Magyarországon címmel megjelent kötet mellett, melyben a szerzők összegyűjtötték 1897-től, az önálló Erdészeti Kísérleti Állomás megalapításától kezdve a legfontosabb kutatási témákat és eredményeket.
Tovább >>>Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
Tovább >>>December 5-én és 6-án tart állásbörzét a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara, ahol több állami erdőgazdaság, nemzeti park, de a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is részt vesz.
Tovább >>>A Soproni Egyetem is alapító tagja lett a „Természetpozitív Egyetemek Szövetségé”-nek. Az egyetemek ezen globális hálózatát az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) az Oxfordi Egyetemmel együttműködve indította el annak érdekében, hogy támogassa a természet-helyreállítás előtérbe helyezését a felsőoktatási szektorban. Az úgynevezett „Nature Positive Universities Alliance” hálózatban jelenleg a Soproni Egyetem az egyetlen magyar regisztrált felsőoktatási intézmény.
Tovább >>>Idén csaknem 10 százalékkal drágulhatnak a karácsonyfák tavalyhoz képest, a kereslet háromnegyedét fedezi a belföldi termelés - közölte az MTI kérdésére a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete.
Tovább >>>Egyebek mellett orvvadászat és lopás miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség két magyar és egy szlovák férfival szemben, aki 2016 és 2020 között a Béda-Karapancsa vadászterületen 190 vadat ejtett el jogtalanul és okozott ezzel nyolcvanmillió forintos kárt - tájékoztat a Baranya Megyei Főügyészség.
Tovább >>>