Jenő napja
Szeptember közepén Szegeden rendezték meg az I. Faápoló Magyar Bajnokságot, ahol médiatámogatóként az Erdő-Mező is jelen volt. A megmérettetésre nem csak hazai versenyzők, de nemzetközi faápolók is jelentkeztek, így a magyar szakemberek tapasztalatot is gyűjthettek külföldi társaiktól.Tovább >>>
Szeptember 11. és 13. között Szegeden rendezik meg az I. Faápoló Magyar Bajnokságot, amely a szakma szempontjából történelmi eseménynek tekinthető. A rendezvény célja, hogy a hazai faápolók még képzettebbek legyenek. A megmérettetésről Lajkó Bendegúz főszervezővel beszélgettünk, aki januárban már egyszer adott interjút az Erdő-Mezőnek. Akkor magáról és a faápoló szakma hazai helyzetéről, terveiről mesélt. Ezúttal azonban az I. Faápoló Magyar Bajnokságról kérdeztük.Tovább >>>
Tessedik Sámuel-díjat vett át Andrésiné Ambrus Ildikó, a Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium igazgatója Simon Attila Istvántól, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkárától.Tovább >>>
A magyar erdők érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért Decrett József Emlékéremmel ismerték el Kovács Sándor erdésztechnikus munkásságát.Tovább >>>
Szeptember 11. és 13. között Szegeden rendezik meg az I. Faápoló Magyar Bajnokságot. A hagyományteremtő céllal életre hívott megmérettetés a szakmabeliek találkozója is lesz az Erzsébet ligetben.Tovább >>>
Akár használt, akár teljesen új faipari gépet szeretnénk venni, ha ipari célokra vesszük a gépet, akkor fontos, hogy nagyon körültekintően járjunk el, amikor kiválasztjuk a gépet. Amikor az ember elhatározásra jut, hogy egy több millió forint értékű gépet vásárol, természetes igény, hogy ez a befektetés bizonyos idő múlva nyereséges legyen.Tovább >>>
Az év legmelegebb napjainak egyikén, július 18-án rendezték meg a VII. Keszegi Favágó Versenyt, amely egyben a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt 2015-ben. A nap végén újabb hat csapat szerzett indulási jogot a szeptemberi OMÉK idejére meghirdetett döntőre.Tovább >>>
Az erdőmérnököknek szánt egyik legnagyobb hazai elismerést, a Pro Silva Hungariae Díjat vehette át a napokban dr. Rédei Károly. A kecskeméti erdőmérnök fő kutatási területe az akác, több évtizede foglalkozik a hazánkban meghatározó fafajjal.Tovább >>>
A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. értékesítésre kínálja használaton kívüli gépeit, eszközeit. A gépek és eszközök a mellékelt listában feltüntetett csoportosításban három telephelyen tekinthetők meg. A telephelyeken információ kérhető, és a gépek előzetes egyeztetés után megtekinthetőek.Tovább >>>
A klímaváltozás megítélésében jelentkező különbségek javarészt politikaiak – mondta az USA Környezetvédelmi Ügynökségének igazgatóhelyettese egy a napokban rendezett magyarországi konferencián.Tovább >>>
Decemberben akár 15 százalékkal, fejenként 9 kilóra is növekedhet az átlagos papírfelhasználás az ünnepi vásárlási láznak köszönhetően - közölte az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) pénteken az MTI-vel.Tovább >>>
A Szombathelyi Erdészeti Zrt. Szentgotthárdi Erdészetén tartott terepi rendezvényt az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Gépesítési és Erdőhasználati Szakosztálya december 10-én. Az ivánci programon erdészeti gépbemutató is várta a nagyjából 80 megjelent érdeklődőt. Több eszköz mellett kiemelt helyet kapott a Hittner két erdészeti közelítője.Tovább >>>
Megérettek a lehalászásra a sárosfői halastavakon nevelt pontyok, a munkát hétfőn kezdték. A tavasszal hozott pisztrángok is szépen gyarapodnak.Tovább >>>
A NASA kutatói egy lézeres műszerrel szeretnék három dimenzióban feltérképezni a Földet borító erdőket. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén elhelyezendő műszer fontos szerepet játszhat annak felmérésében, hogy ténylegesen mennyi szenet köt meg a bolygó növényzete.Tovább >>>