Ferenc napja
Elmarad a mostani télen a már hagyományosnak nevezhető tűzifaosztás. Az erdőtulajdonosok attól tartanak, a lopások száma emiatt jelentősen megugrik, Mohai László mezőőr pedig amondó, nem alaptalan a félelmük. Előfordul, hogy Pécsett közterület-felügyelők védik az erdőket, városunkban ugyanis továbbra sem dolgozik mezőőr.Tovább >>>
A WWF Magyarország szerint visszalépés lenne, ha az állami erdőgazdaságok és erdészeti érdekképviseletek nyomására olyan módosítás kerülne az erdőtörvénybe, amely több sík vidéki körzetben újra lehetővé tenné az összes védelmi és közjóléti rendeltetésű erdő hagyományos kitermelését. Tovább >>>
Könnyebbséget hoz majd a fatolvajok elleni küzdelemben, hogy a hivatásos vadászokat, erdészeket rendészeti hatáskörrel ruházzák fel - mondta a Kossuth Rádióban Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára. Tovább >>>
Megtört szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy Herceg Imre Vilmos erdőmérnök, az OEE Kecskeméti Helyi Csoportjának tagja, életének 71. évében, tragikus hirtelenséggel, 2013. október 21-én elhunyt - közölte a szomorú hírt az Országos Erdészeti Egyesület honlapján. Temetése 2013. október 29-én 14-00 órakor az izsáki református temetőben lesz.Tovább >>>
A képzés a környezetbarát biomassza-hasznosítás jellemzői mellett a tanácsadásban kulcsfontosságú naprakész gazdasági és jogi ismeretek, valamint kommunikációs készségek elsajátítására fókuszál.Tovább >>>
Nem aprózta el a fiatalember, rögtön 4 köbméter fát próbált meg ellopni az erdőből.Tovább >>>
A kormány jelenlegi „kampány” faprogramja helyett valódi segítség kell a rászorulóknak - mondta Apáti István hétfői, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.Tovább >>>
Az Erdészeti Szaporítóanyag Terméktanács kérésére a jelenleg tapasztalható tölgymakk-hiány megoldására a NÉBIH az idei évben lehetővé tette a Kárpát-medence területéről az egyszerűsített behozatalt - hívja fel a figyelmet a szakmai szervezet honlapján.Tovább >>>
Ellepték Szeged tölgyfáinak környékét a makkgyűjtők. A termésért 110 forintot adnak kilónként. A makkokat erdőtelepítésre használják. Tovább >>>
Évek óta hallani a Land Rover Defender gyártásának leállításáról szóló pletykákat, de most már hivatalosan is bejelentették: 2015 decemberében készülnek el az utolsó, polgári felhasználásra szánt példányok. A gyártó szerint ugyanis képtelenség úgy átalakítani a típust, hogy az évtized második felében életbe lépő biztonsági előírásoknak megfeleljen.Tovább >>>
Október 15-ig igényelhetik az önkormányzatok a tűzifavásárláshoz kapcsolódó kormányzati támogatást, amelynek összege idén 2 milliárd forint, duplája a tavalyinak - tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán az MTI-t.Tovább >>>
2013. október 4-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban, a XVII. Erdők Hete rendezvényeként megtartott Erdészeti támogatások a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 között című szakmai konferencián adták át a NÉBIH által adományozott Szakszerű Erdőgazdálkodásért díjat és a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság és az Országos Erdészeti Egyesület közös elismerését, a Kétmilliomodik hektár magyar erdő emlékérmet.Tovább >>>
Részletes tudósítást csak később fogunk készíteni a MEGOSZ október 5-i nagyrendezvényéről, sőt, videóban is beszámolunk majd a szakmai programról, de egy kis hangulatjelentéssel a helyszínről is jelentkezünk! Frissítjük!Tovább >>>