Keresési találatok erre a cimkére: erdőgazdálkodás

Az erdészeti támogatások kifizetései várhatóan 2015. első negyedévében befejeződnek

A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének kérésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megerősítette 2014. decemberi információját, miszerint az erdészeti jogcímek kifizetései várhatóan 2015. első negyedévének végéig befejeződnek a problémamentes kérelmek esetében. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a helyszíni ellenőrzéssel, vis maior bejelentéssel, valamint egyedi végrehajtással érintett kérelmek lezárása 2015. első félévének végéig tart majd - közölte Dr. Sárvári János ügyvezető elnök a megosz.org honlapon. Tovább >>>

Zalában egyelőre nem veszélyezteti az erdőket a mezei pocok gradáció

A mezőgazdaságban, elsősorban az alföldi megyékben tavaly hatalmas károkat okozott a mezei pocok túlszaporodása. Mostanra azonban már több megyében az erdei kártétele is jelentős. A tavalyi túlszaporodás és az év végi enyhe időjárás következményeként már nem csupán szántóföldi területeken okoznak kárt a mezei pockok. Az erdészeti hatóság jelentései alapján több dunántúli erdészeti területen is megjelentek a kis rágcsálók. Tőlünk keletebbre, Tolnában, és a szomszédos Somogy megyében már nagy károkat okozott az erdőkben, megrágva a fiatal facsemeték gyökerét. Zalában egyelőre nincs ilyen veszély, és mint az erdészeti hatóság szakembere elmondta, ennek sajátos okai vannak.Tovább >>>

Így vártuk a látogatókat az első napon - Erdő-Mező a FeHoVa kiállításon (KÉPEK)

Az Erdő-Mező Online és Magazin először vesz részt kiállítóként a FeHoVa vadászati kiállításon, amelyről folyamatosan képekkel, cikkekkel is tudósítunk. Standunkat az első napon rengeteg Olvasónk kereste fel, beszélgettünk vadászokkal, erdészekkel és magán-erdőgazdálkodókkal, de erdészetis diákokkal is.Tovább >>>

Még kihasználatlan a hazai vadászati potenciál

Magyarország még jelentős kiaknázatlan vadászati potenciállal rendelkezik, a vadgazdálkodási ágazat helyzetét ugyanakkor számos intézkedés javította az elmúlt öt évben - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön.Tovább >>>

A bíróság megsemmisítette a vajdasági erdőgazdasági közvállalat igazgatójának korábbi kinevezését

A tartományi kormány törvényellenesen nevezte ki Takács Mártát a Vojvodinašume (Vajdaság Erdői) közvállalat élére. A kinevezésről szóló, 2013. december 11-én meghozott döntést az újvidéki felsőbb bíróság tavaly július 3-án hozott döntésével megsemmisítette, a tartományi kormány és Takács Márta azonban fellebbezett. A fellebbviteli bíróság idén január 23-án elvetette a fellebbezéseket és helyben hagyta az újvidéki felsőbb bíróság döntését. Ezzel az ítélet jogerőssé vált, a tartományi kormány pedig köteles tiszteletben tartani, írja a Dnevnik újvidéki napilap.Tovább >>>

Jöhet a 20 éves vadgazdálkodási üzemterv és a mínusz pont - Megnyílt a FeHoVa!

Február 12-én délelőtt 11 órakor hivatalosan is megnyílt hazánk legrangosabb vadászati kiállítása, a FeHoVa. A rendezvényen a készülő vadászati törvényről is szó esett.Tovább >>>

Mi a teendő, ha az erdőbirtokosság tulajdonosai nem értenek egyet az újratelepítésben?

A napokban egy olvasói kérdés futott be szerkesztőségünkbe azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha egy erdőbirtokossági tulajdonosi közösségen belül nincsen egyetértés az újratelepítésről. Az Erdő-Mező megkérdezett az ügyben egy szakértőt.Tovább >>>

Döntöttek Kovászna erdeiről

Lejárt Kovászna város önkormányzata és a Kovászna Erdészeti Kerület közötti, erdészeti munkákra kötött szerződés. A fürdőváros tanácsa legutóbbi ülésén úgy döntött, folytatják az együttműködést, a szerződéskötés módját az erdészeti törvény előírásaihoz igazítva: az erdészet eddig szolgáltatásként végezte az erdőgondozást, mostantól viszont kezelésbe veheti át a kovásznai erdőket.Tovább >>>

A természetvédelem és a vidékfejlesztés egymásra épül

A természetvédelem és a vidékfejlesztés egymásra épülő és egymást erősítő feladatok - jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára egy konferencián szerdán Budapesten.Tovább >>>

S.O.S Bajban az erdő! - Felhívás a közmédia tematikus napjára

Felhívással fordul nézőihez a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az S.O.S - Bajban az erdő című tematikus naphoz kapcsolódva - közölte Siklósi Beatrix, az MTVA kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-vel.Tovább >>>

NAK: minden nap az első 100 tag ingyen látogathatja meg a FeHoVa kiállítást

A héten, 2015. február 12. és 15. között rendezik meg a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítást (FeHoVa). A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a kiállítás minden napján ingyenes belépési lehetőséget biztosít az első 100, Kamarai Kártyát felmutató tagjának.Tovább >>>

Házi készítésű rönkhasító miatt halt meg egy munkás

A hatvani ügyészség vádat emelt három ember ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, miután 2013 szeptemberében meghalt egy munkás Lőrinciben.Tovább >>>

Erdőlátogatási tilalom Somogyban

Február elejétől március végéig részleges erdőlátogatási tilalmat vezettek be a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Szántódi Erdészetének vadászterületén az intenzív vadászattal járó balesetveszély miatt. Ha valaki jogtalanul tartózkodik a tiltott területeken, szabálysértési eljárást kezdeményez ellene a társaság rendészeti feladatokat ellátó szakszemélyzete. A Töreki tavakat és a Cinegei pihenőt továbbra is látogathatják a kirándulók.Tovább >>>

Jön az új Toyota Hilux terepjáró (+KÉPEK)

Más gyártóknál több hónappal a típus elkészülése előtt beindul a marketing gépezet, és elkezdik felvezetni az érkező típust: egy kis grafika itt, néhány információ ott, végül mire megjön az autó, már sok újdonságot nem is tartogat. A Toyotánál úgy tűnik szerény reklámszakemberek dolgoznak, az új Hilux terepjáróról eddig nem is hallottunk, most pedig a kész autót láthatjuk szállítás közben - közölte a Totalcar.hu.Tovább >>>

<< < 349. / 484. oldal > >>