Fűrészüzemet avattak a szabolcsi Encsencsen

Fűrészüzemet létesített az LKM.HU Service Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencsen, a nettó 127 millió forint értékű, 33 új munkahelyet teremtő beruházást Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára adta át a magyar-román határ közelében fekvő községben pénteken.
Fűrészüzemet avattak a szabolcsi Encsencsen
A szaktárca államtitkára a kétezer lelkes település munkahelyteremtésben mutatott erőfeszítéseit hangsúlyozva elmondta, a jelenleg háromszáz, munka nélkül lévő helyi ember közül kétszázan a közfoglalkoztatás keretében dolgoznak, és mezőgazdasági vagy településrendezési munkákat végeznek el. Ez az új üzem harminchárom embernek ad munkát, olyanoknak, akik korábban közfoglalkoztatottak voltak - húzta alá az államtitkár, hozzátéve, Encsencs jó példa a kormány munkahely-teremtési szándékára és az elindított programokra. Az eseményen Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője elmondta, 2010 óta 2500 új munkahely létesült a választókerületben, ebből több mint nyolcszáz a munkahelyteremtő programnak volt köszönhető. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap pályázatain 82 kis- és közepes vállalkozás 1,8 milliárd forint támogatást kapott - tette hozzá a kormánypárti politikus. Kiss Csaba, a kft. kereskedelmi igazgatójának tájékoztatása szerint a 2012-ben alakult, alkatrész-kereskedelemmel és megújuló energiaforrásokkal foglalkozó cég a 33 dolgozó foglalkoztatására 89 millió forint állami támogatást kapott a megyei munkaügyi központon keresztül. Az üzemcsarnok megépítésén kívül faipari és anyagmozgató gépeket is vásárolt a cég. A nyilvános cégadatok szerint az LKM.HU Service Kft. 2013-ban csaknem 153 millió forintos nettó árbevétel mellett 6,3 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el. (MTI) erdomezolike