Menyhért napja
A Pilisi Parkerdő Zrt. idén májusban az atlétikai világbajnokság szervezőivel közösen 40 facsemetét ültetett el a XX. kerületi Újtelepi Parkerdőben. A faültetés az atlétikai világszövetség, a World Athletics fenntarthatósági stratégiájának és a Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának közös, jelképes akciója volt. Most azonban ismeretlen tettesek a facsemeték kétharmadát elpusztították.
Tovább >>>A közel száz éves óriás, a bajai Nagyfa bekerült a Bajai Települési Értéktárba.
Tovább >>>A szakmai körökben közismert Roth-féle szálalótömbben – azon belül is a Sopron 182/B erdőrészletben – közösen végeztek fakitermelés jelölést a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem Erdőműveléstani Tanszék munkatársai. A szakmai munkába a nyári gyakorlatot a Soproni Erdészetnél töltő erdőmérnök hallgatók is részt vettek.
Tovább >>>A kunadacsi férfi lelőtt egy vadat, tetten érték a bűnös tevékenysége közben – írja a police.hu. A közlemény szerint a lakása közel tucatnyi fegyvert és puskát, valamint félezernél is több lőszert rejtett.
Tovább >>>A Zalaerdő Erdészeti Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet a „Zsigárdi út II. ütem karbantartás” (Homokkomárom 061/2, 066, 072/2 hrsz.) munkára.
Tovább >>>Másodfokú hőségriasztás lépett életbe hétfőn 0 órakor, az egész ország területére érvényes figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben.
Tovább >>>A Komatsu Forest egy teljesen új fejlesztési részleget épít fel, amely az erdészeti gépek villamosítására összpontosít – hívja fel a figyelmet a Lesprom.
Tovább >>>Az agrárkutatás legújabb eredményeinek megismertetése céljából együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Erdészeti Ágazati Tudásközpont Nonprofit Kft. a Soproni Egyetemen.
Tovább >>>A Dacia 2024 elején dobja piacra a legújabb, harmadik generációs Dustert.
Tovább >>>Az erdőtörvény július 1-jei módosítását követően máris frissült az erdészeti jogszabályok egységes szerkezetben elérhető gyűjteménye az NFK honlapján – hívja fel a figyelmet a NAK.
Tovább >>>Még egyeztetne a medvék kilövését engedélyező megelőzési kvótáról Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter, aki szerint az elődje által aláírt miniszteri rendelet "kezdeti" fázisban van.
Tovább >>>Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy fakitermeléshez használt Doosan kotrógép Zala vármegyében – tájékoztat a katasztrófavédelem.
Tovább >>>Változékony idő várható július első hetében: a sok napsütés mellett záporok, zivatarok több helyen és több alkalommal is kialakulhatnak, a hét végére azonban csökken a csapadékhajlam. Többnyire 26-31 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Tovább >>>Tudtad, hogy hazánkban 26 poszméh faj él, aminek több mint a fele ritkának számít? Sok faj elterjedéséről, állománynagyságáról szinte alig van információnk. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ezért egy adatgyűjtési Poszméh Monitoring Programot indít működési területén.
Tovább >>>Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Tovább >>>