Tódor napja
Ez a kérdés a magánerdő tulajdonosai és a magán erdőgazdálkodásban közreműködő erdészeti szakirányító vállalkozások, sőt akár az erdő jogszerű használói részéről is felmerülhet. Annak érdekében, hogy a lehetőségek közötti választás során az érintettek megalapozott döntéseket hozhassanak, az alábbiakban igyekszünk röviden körüljárni a kérdéskört.Tovább >>>
A Vérteserdő Zrt. idén is komoly szerepet vállal a kormány szociálistűzifa-programjában, így számos településen, több száz háztartás részére biztosított a téli tüzelő. Tovább >>>
Az idei évben a járványhelyzet miatt le kellett mondani a Kiskunsági Alkotótábort a KEFAG Zrt. Bugaci Erdészeténél, és a hagyományos, kiállítással egybekötött művészeti vásárt sem tarthatták meg. Annak érdekében, hogy a művészetkedvelők ne maradjanak alkotás nélkül, az erdőgazdaság honlapján létrehoztak egy galériát, ahol nemcsak gyönyörködhetnek a társaság tulajdonát képező varázslatos képekben, hanem lehetőséget biztosítanak a vásárlásra is. Minden egyes elkelt alkotás értékét az ingyenesen látogatható Kecskeméti Arborétum fenntartására és további fejlesztésére fordítják! Tovább >>>
Az Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei 2020-ban is elkészítették az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer alapján összeállított kiadványukat. A Hirka Anikó által szerkesztett "A 2019. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 2020-ban várható károk" összefoglalóból kiderül többek között, hogy az észak-amerikai származású tölgy-csipkéspoloska 2019 őszére már Magyarország összes megyéjéből előkerült.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. értékesíti feleslegessé vált KIA Sorento járművét. Az autó fehér színű, fekete bőr belsővel. Eladó első tulajdonostól, sérülésmentesen, folyamatosan szervizelt, vezetett szervizkönyvvel. Tovább >>>
A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban. Tovább >>>
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, a Készenléti Rendőrség és az Országos Természetőr Egyesület tagjainak segítségével a hétvége folyamán sikeresen intézkedés alá vont két személyt, akik társaikkal a széleskörű jogszabályi tiltás ellenére a Börzsöny védett erdeiben, a nemzeti park területén terepmotoroztak.Tovább >>>
A rendőrségre érkezett bejelentés az esetről, miszerint Berhida külterületén ismeretlen személy egy vadásztársaság sorompóval lezárt területére engedély nélkül gépkocsival behajtott. Tovább >>>
Szakmai és gazdasági szempontból egyaránt sikeres szarvasbőgési szezont zárt az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. Az utazási korlátozások miatti lemondott érdeklődők pótlására rövid idő állt rendelkezésre, azonban a gazdasági érdekeket figyelembe véve, elsősorban szakmai megfontolások alapján, a társaság az 5 kilogramm alatti trófeasúlyú bikák esetében 30%-os kedvezmény bevezetésével igyekezett élénkíteni a hazai bérvadászok érdeklődését. Tovább >>>
Már több mint egymillióan követelnek egy erős erdővédelmi törvényt az EU-tól, ami megálljt parancsol az erdőpusztításhoz vezető fogyasztásnak, és ezáltal a jövőnket is megóvja. A #Together4Forests, azaz Együtt az erdőkért petíció több szakmai civil szervezet - köztük a WWF és a Greenpeace - összefogásának köszönhetően indult útjára, és az aláírók száma napról napra emelkedik. Üzenj te is az EU-nak!Tovább >>>
A megszokottól eltérően nem februárban, hanem 2021 márciusában várja a kiállítókat és a látogatókat a FeHoVa és az AgromashEXPO. Tovább >>>
Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása - jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos november 6-án, pénteken, a helyszínen.Tovább >>>
2021. január 1-től módosulnak az adózás rendjéről szóló törvény EKAER-re vonatkozó szabályai. Változik például, hogy mely termékek lesznek a közúti áruforgalmat ellenőrző rendszerben bejelentéskötelesek.Tovább >>>
Letette csütörtökön a hivatali esküt Mircea Fechet, az új környezetvédelmi, erdő- és vízügyi miniszter. A ceremóniára Klaus Johannis államfő jelenlétében, a Cotroceni-palotában került sor. Az eseményen részt vett Ludovic Orban miniszterelnök, Robert Cazanciuc, a felsőház ügyvivő elnöke, és Carmen Mihălcescu, az alsóház alelnöke.Tovább >>>
A Vérteserdő Zrt.-től most még egyszerűbben, még gyorsabban vásárolhatja meg a megbízható forrásból és fenntartható erdőgazdálkodásból származó minőségi tűzifát, immár Big-Bag zsákos kiszerelésben is. Ennek apropóján beszélgettek Pintér Istvánnal, az Észak-Vértesi Erdészeti Igazgatóság igazgatójával.Tovább >>>