Változó makktermés, rendkívül sikeres makkgyűjtés

"Idén nagy mennyiségű makkot sikerült gyűjtetni az erdeinkből. Az összeszedett mennyiség elérte a 930 mázsát. Ennek a egy részét értékesítettük, a másik részét magunk használtuk fel" - olvasható Dr. Patocskai Zoltán tájékoztatója a Bakonyerdő Zrt. vállalati lapjában. Az állami erdőgazdaság 2020 őszén makkgyűjtési felvásárlást tett közzé, amit a vállalat honlapján, valamint közösségi oldalán tett közzé, de a szokásos módon helyben, a vállalat erdészeteinél is meghirdették.
Változó makktermés, rendkívül sikeres makkgyűjtés
A felhívás hatására októberben – jellemzően Pápa, Devecser, Keszthely környékén – nagy erőkkel kezdődött meg a makkgyűjtés. "A végeredmény mindenkit meglepett, hiszen összesen 930 mázsa makkot gyűjtetett a részvénytársaság. Ennek a mennyiségnek a legnagyobb része csermakk volt, amelyből térségenként eltérő, de közepes termést figyeltünk meg. A tavalyi évhez képest kevésbé tapasztaltuk a rovar- és gombakárosításokat a makktételeken. 80 százalékos csíraképességet állapítottak meg a többszöri vizsgálatok, mindemellett minőségileg is elfogadhatónak találták a kollégák a makktételeket" - olvasható a szakmai elemzésben. Kocsányos tölgy makkból 75,06, kocsánytalan tölgy makkból 143,70, csertölgymakkból 711,375, és vöröstölgymakkból 0,49 mázsát tudtak gyűjtetni, amit is vásároltak. A mennyiség egy részét továbbértékesítették. A Bakonyerdő Zrt. az általa ősszel gyűjtetett 711,375 mázsa csermakkból 508 mázsát értékesített a Dalerd Zrt., Kaeg Zrt., Gyulaj Zrt., Sefag Zrt., Gemenc Zrt., Mecsekerdő Zrt., Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és több magánerdő gazdálkodó részére. makktermes_bakonyerdo A Bakonyerdő Zrt. saját igénye a 2020. őszi, 2021. tavaszi szezonban: csermakkból 98,11, kocsányostölgy makkból 105,15, kocsánytalan tölgy makkból 129, vöröstölgymakkból 0,5 mázsa. "Az országosan gyenge KST makktermés miatt a KST makknak csak egy részét tudtuk beszerezni, a maradék szaporítóanyagot csemetével váltottuk ki. KTT és CST, VT makk igényünket a gyűjtésből sikeresen biztosítottuk. Az idei év őszi erdősítési szezonjában az erdőtelepítések és erdőfelújítások érdekében 340,26 mázsa makk vetése és 480 630 darab elültetése a feladat, ami 86 hektár makkvetést és 52 hektár csemeteültetést jelent" - fogalmazott Dr. Patocskai Zoltán. erdotelepites_makk Az idei évben a Kaán Károly Országfásítási Program részeként a Bakonyerdő Zrt. 34,42 hektár erdőtelepítést végzett el. Ebből az újszülöttek erdeje 4,66 hektár Pápateszér határában, önerdősült területek erdővé alakítása 16,48 hektár Monoszló, Dörgicse és Magyarpolány térségében, valamint 13,28 hektár erdőt telepítettek Hárskút és Döbrönte határában. Magánszemélyek és önkormányzatok részére, partneri együttműködés során erdőgazdálkodási szolgáltatás keretében erdőtelepítéseket terveztek mintegy 110 hektár mértékben Felsőörs, Vállus, Csesznek községhatárokban magánszemélyeknek és Devecser, Pápa önkormányzatának. (Bakonyerdő Zrt. nyomán Erdő-Mező Online)