Paszkál napja
Nyártermesztés helyzetéről, annak jövőbeni kilátásairól rendez konferenciát Szolnokon az Erdészeti Tudományos Intézet. Az ERTI szakmai rendezvényén előadást tart majd Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója, és Luzsi József, a MEGOSZ és az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat elnöke is, de téma lesz a hullámtéri gazdálkodás természetvédelmi szempontú értékelése, az árvízvédelem és erdőgazdálkodás összehangolásának lehetőségei, valamint a faipar nyárral szembeni igénye is. A napot terepi program zárja majd október 17-én.Tovább >>>
Több ezer munkahely létrehozását eredményezné rövid, illetve középtávon, ha a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban különböző jogcímeken erdőtelepítésre, erdőfejlesztésre fordítható összegeket teljes egészében felhasználná Magyarország.Tovább >>>
Október 1-jén Somogyszobon, a Mocz és Társa Magánerdészet Kft.-nél tartja éves nagyrendezvényét a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a MEGOSZ. A szakmai találkozó középpontjában ezúttal az erdők közjóléti funkciója áll, a több száz hazai erdőtulajdonos és erdőgazdálkodó részvételével zajló program a "Magánerdő szerepe a környezeti nevelésben” címet viseli. A Rimler Pál Díjat 2016-ban Dr. Sárvári János, a MEGOSZ ügyvezető elnöke vehette át.Tovább >>>
Szeptember 27-én hirdették ki a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös, „Az év ökoturisztikai létesítménye 2016” pályázatának győzteseit. A díjazottak között ezúttal közvetlenül két állami erdőgazdaság szerepel, hiszen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontja mellett megosztott első helyet szerzett látogatóközpont kategóriában a Gemenc Zrt. Pörbölyi Ökoturisztikai Központja.Tovább >>>
Gímszarvas trófeaszemlét és szarvasbőgő élménytúrát rendez a Gyulaj Zrt. szeptember 29-én, Tamásiban, a Miklósvári Parkerdő területén, amelyen a legszebb bikák trófeái mellett számos érdekes programmal várják a szakmai és a laikus közönséget is. Tovább >>>
Október 1-jén ismét összegyűlnek a magyar magán-erdőgazdálkodók, hiszen a MEGOSZ Somogyszobon megtartja éves nagyrendezvényét, amely ezúttal a környezeti nevelés jegyében zajlik majd. A részletes program a cikkben!Tovább >>>
A Magyalosi lőtéren zajlott le a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának újabb, egyben utolsó fordulója augusztus 25-én, amelyet dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára nyitott meg.Tovább >>>
A Magyalosi lőtér életében újabb kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott 2016. július 8-án. Csontos István, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. fiatalon elhunyt főmérnöke emlékére másodízben megrendezett verseny, egyben a Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokságának egyik fordulója is volt.Tovább >>>
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-óta választja vagy szavaztatja meg az év madarát. 2017-re is három faj: az erdei fülesbagoly, a házi veréb és a tengelic közül választhatnak az emberek az egyesület honlapján 2016. július 27-ig.Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a szelcepusztai megújult turistaházról, a Muzsikál az erdő programsorozatról, a X. Trófea Vadgasztronómiai Fesztiválról, és a remeteszőlősi mezítlábas tanösvényről szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
Ezen a héten is jelentkezünk közjóléti híradóval az Erdeiprogramok.hu honlapunk információiból szemezgetve. Ezúttal többek között a Jáger réti vadászlak felújításáról, a Kis-Kopasz-hegy új kilátójáról, a Károlyi-kilátó és a Kaán Károly-kilátó jövőjéről, hazai állatparkokról szóló cikkeinket ajánljuk figyelmébe!Tovább >>>
A MEGOSZ 2016-ban "Zöld erdőben jártam - Környezeti nevelés a magyar magánerdőkben" címmel rendezvénysorozatot indít a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával. Ennek első, nyitó rendezvénye Napkoron, június 8-án lesz, amire a szakmai szervezet minden magánerdőst, családtagjaikat, kicsiket és nagyokat egyaránt vár.Tovább >>>
Élve a technológia és a kor adta lehetőségekkel, a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. egy, a hétköznapi ember szeme elől elzárt és rejtve maradt vadregényes világot kíván bemutatni napi 24 órában a természet és vadászat kedvelőinek.Tovább >>>
A katasztrófavédelem számos munkatársa és a testülettel együttműködő több szervezet képviselője vehetett át elismerést a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltónapi ünnepélyes állománygyűlésén. Köztük volt Barkóczi István, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója is.Tovább >>>