A Nyírerdőnél is sikeresen lezajlott a szociális tűzifaprogram

tuzifaHatáridőre befejeződött a Szociális Tüzelőanyag Program a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 129, Hajdú-Biharból 42 önkormányzat igényelt az erdőgazdaságtól, összesen 44 700 köbméter tűzifát. Mintegy 32 ezer köbméter tüzelő Szabolcsban, a többi Hajdú-Biharban jutott el a rászoruló családokhoz – közölte az Erdő-Mezőval az állami erdészeti társaság.

Mint megtudtuk, volt olyan önkormányzat, amely csaknem 1300 köbméter tűzifát vásárolt, de akadt olyan is, amely mindössze 29 köbmétert. Ezek főként a térségben jellemző keménylombos fafajok voltak: az akác, a tölgy, a kőris. A sikeres program teljesítése érdekében a társság saját forrásai terhére is végzett átszállításokat a kiemelkedősen nagy tűzifa igényű területek (Szatmár-Bereg, Baktalórántháza térsége) vonatkozásában.

rakodo_nyirerdo

“Az elmúlt időszakról elmondható, hogy a szükséges mennyiségű tűzifa-készletek a folyamatos célirányos termelés eredményeként, a program zárásával rendelkezésre álltak. Az időjárás segítette a munkát, a fagyos talajon ki lehetett szállítani az erdőből a fát. A kormány 2011 óta támogatja a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlását, a mostani programban országos szinten 5 milliárd forint állt rendelkezésre” – tájékoztatott Dr. Szalacsi Árpád vezérigazgató.

(Erdő-Mező Online)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?