A szociális tűzifa 40 százalékát már leszállította a NEFAG Zrt.

A NEFAG Zrt. már majdnem egy évtizede vesz részt aktívan a szociális tűzifa programban. A társaságnál korábban is előnyt élvezett a kistelepüléseken élő, rászoruló családok támogatása. A 2011-ben indult programnak köszönhetően évről-évre több százezer nehéz sorsú család jut tüzelőanyaghoz, amelynek egy jelentős részét az állami erdőgazdaságok által előállított faanyag biztosítja.
A szociális tűzifa 40 százalékát már leszállította a NEFAG Zrt.
"Részt veszünk a tűzifa kiadásán túl a faanyag önkormányzati telephelyre történő szállításában is. A kiszolgálás folyamatos, jelenleg a tűzifa-termelés a legnagyobb mértékben erre a projektre összpontosul. A programban résztvevő települések mind a Társaság kezelésében lévő területen belül helyezkednek el – Jász-Nagykun-Szolnok megye és Pest megye déli része – így központi koordináció mellett mindhárom (Szolnoki, Pusztavacsi, Monori) Erdészetünk egyaránt érintett a szociális tüzelőanyag programban" - közölte honlapján a NEFAG Zrt. szocialis_tuzifa_nefag_3 Az erdőgazdaság idén majdnem 50 település önkormányzatával kötött szerződéseket, amelyekben mintegy 9000 köbméter, pályázati feltételek szerinti minőségű, keménylombos, vastag tűzifa kiszolgálásáról állapodott meg. A vállalt mennyiség 40 százalékát a NEFAG Zrt. az önkormányzatok telephelyeire már beszállított, a fennmaradó részt a korábbi évekhez hasonlóan a szerződésben vállalt határidő előtt teljesíti a társaság. szocialis_tuzifa_nefag_1 "Elmondható, hogy az önkormányzatok és a NEFAG Zrt. között az elmúlt évek alatt kialakult egy rugalmas és hatékony együttműködés, igaz ez mind az adminisztratív, mind pedig az operatív ügyekre. A visszajelzések alapján az önkormányzatok elégedettek a faanyag mennyiségével, minőségével és a szállítások ütemezésével, ennek köszönhetően évről-évre visszatérnek a társaságunkhoz" - fogalmaztak az állami erdőgazdaság honlapján. (NEFAG Zrt. nyomán)