A kullancsok kedvenc nyári hónapja az augusztus

kullancs_fejGondolta volna, hogy akárcsak a vámpírok, a kullancsok is kerülik a napfényt? Többek között erre a meglepő kérdésre is választ kaphatunk az alábbi cikk segítségével, amelyben Dr. Kovács Szilvia, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense kalauzolja el az olvasókat a kullancsok világába.

A kullancsoka nyári hónapok első számú közellenségeivé váltak, azonban kevesen gondolnák, hogya legforróbb hetekben nyugalmi állapotban vannak. „A jelenlegi forró, aszályos időszak nem kedvező számukra, így kisebb eséllyel találkozhatunk velük. Azonban az árnyas, sűrű, bozótos helyeken továbbra is számítani kell a megjelenésükre a nyári hónapokban, még ha alacsonyabb számban is. Gyakori jelenlétükkel azonban augusztus végén, a hőmérséklet csökkenésével kell számolni”– tájékoztat Dr. Kovács Szilvia, a MATE egyetemi docense. A kullancsok kerülik az erős napfényt, éppen ezért a hűvösebb reggeli és késő délutáni órákban aktívak. A hideget ellenben nagyon jól tolerálják. Érdekes tény, hogy akár egy -20 fokos hideget is túlélnek, de a -10 fok körüli hőmérséklet már huzamosabb ideig sem zavarja őket.

Talán kevesen tudják, hogy a fiatal egyedek ugyanúgy terjeszthetnek betegségeket, mint a kifejlett példányok, bár ezek mérete sokkal kisebb, így nehezebb őket észrevenni a bőrben. „A kullancsok akkor szaporodnak el, hogyha kedvezőek számukra a környezeti feltételek és találkoznak gazdaszervezetekkel, hisz fejlődésükhöz vérre van szükség”–informál Dr. Kovács Szilvia. A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek sorában sokunknak a Lyme-kór, valamint a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás jut eszébe, azonban ezeken kívül Európában tucatnyi fertőzést terjeszthetnek, ilyenek például a tibola, vagyis a kullancs által terjesztett nyirokcsomó-gyulladás vagy akár a tularémia (nyúlpestis).

kullancs_foto

De vajon milyen természetes védekezési módszerek vannak? „Kirándulások alkalmával érdemes megfelelő, zárt ruházatot viselni, a zoknit ráhúzni a nadrágra, a túra után pedig átvizsgálni a testünket, keresve az esetleges példányokat” – hívja fel a figyelmet a MATE docense. Azonban nemcsak öltözetünket tehetjük kullancsbiztossá. Kertünk védelme legalább ennyire fontos, hiszen a paraziták akár saját otthonunk udvarában is leselkedhetnek ránk. A kullancsok nagyon szeretik a dús aljnövényzetet, ezért gondoskodnunk kell a kertünkben található bokrok, gyep megfelelő ápolásáról.

Amennyiben mégis parazitát látnánk a bőrünkbe fúródva, úgy érdemes minél gyorsabban eltávolítani az állatot. „A bőrbe fúródott kullancsokat mielőbb el kell távolítani egy csipesz segítségével. Közvetlenül a bőr felett kell megfogni, és egy határozott mozdulattal eltávolítani. A különböző irányba való tekergetés felesleges, mert közben a testét igen könnyű véletlenül megszorítani. Azzal, hogy a kullancs testét gyötörjük, vagy netán valamilyen házi kencével, olajjal, egyebekkel kenegetjük, csak annyit érünk el, hogy a testünkbe bocsátja az esetlegesen a szervezetében található kórokozókat. Ha netán beszakad a szájszerve a bőrbe, az néhány nap után kifordul. Orvoshoz akkor kell fordulni, hogyha a kullancs eltávolítását követően a csípés helyén egybefüggő, nagy piros (akár kokárdára emlékeztető) foltjelenik meg ki. Ez a Lyme-kór jellemző tünete, ami azonban nem minden esetben alakul ki” – tájékoztat a szakember.

(Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?