Egy év, tízezer facsemete a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít az ártéri erdők őshonos jellegének megőrzésére: idén tízezer facsemetével gazdagodtak az erdőterületek.
Egy év, tízezer facsemete a Körös-Maros Nemzeti Parkban
"Tavasszal kétezer őshonos hazai nyárat ültettünk el a Körös árterében, a korábban letermelt nemes nyárak helyére. Ősz végén és decemberben újabb 8 ezer fát telepítettünk, ezúttal a Maros árterében. A facsemetéket minden esetben alföldi területekről szereztük be - áll a nemzeti park honlapján. Az igazgatóság munkatársai a fehér nyárak mellett vadkörtéket is ültettek, hiszen a vad gyümölcsfák nemcsak életteret, hanem élelmet is biztosítanak majd az erdei állatok számára. faultetes_kmnp