A világrekord dámok hazájában is emlékerdőt avattak

Emlékerdőt ültetett Nyíradony-Gúthon a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében. A Gúthi Erdészetnél kialakított emlékerdőt 2020. október 21-én adták át.
A világrekord dámok hazájában is emlékerdőt avattak
Az ünnepségen beszédet mondott Gulyás Andrea, az Egy a Természettel Nonprofit Kft. kiemelt ügyekért felelős igazgatója és dr. Szalacsi Árpád, a Nyírerdő Zrt. vezérigazgatója. Ebből az alkalomból felavattak egy emlékoszlopot és elültettek két nyírfát, ez a fafaj szerepel az erdőgazdaság címerében is. A nyírfák ültetésében dr. Orosz Ágnes, a kft. gazdasági igazgatója és Juhász Lajos, az erdőgazdaság műszaki vezérigazgató-helyettese is részt vett. A 2018 őszén telepített, egy hektáros emlékerdőt egy korábban vadföldként használt területen ültette az erdészet. A fő fafaja az őshonos kocsányos tölgy, de fehér nyár, tatár juhar és kislevelű hárs is megtalálható benne. emlekerdo_guth_1 Az emlékerdő Magyarország egyik emblematikus vadászterületén hívja fel az utókor figyelmét az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra. A különleges rendeltetésű gúthi vadászterület 1957 óta van az erdőgazdaság kezelésében. Világszerte a dámszarvasról vált ismertté: 1991-ben, majd 2002-ben világrekord bikát hoztak itt terítékre, jelenleg a világranglista első három helyét birtokolják a gúthi trófeák. Ez az egyetlen vadászterület a világon, amely már kétszer érdemelte ki a C. I. C. (International Council for Game and Wildlife Conservation), a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Edmond Blanc díját. Ez köszönhető a két világrekordnak is, de legfőképpen az itt folyó szakmai munkát, a vadgazdálkodás, a környezetvédelem és a természetvédelem összehangolását tisztelték meg az elismeréssel. emlekerdo_guth_2 (Nyírerdő Zrt.)