Kipróbáltuk a magyar gyártású Agrimotor elektromos fűnyírót - Erdő-Mező Teszt

Az Agrimotor márkával először a helyi gazdaboltban találkoztam a közelmúltban, másodszor pedig akkor, mikor régi fűnyírónk felmondta a szolgálatot. Az interneten szemlélődve feltűnt, hogy kategóriájában rendre a legolcsóbb gépekről van szó, majd az is hamar kiderült számomra, hogy magyar termékről beszélhetünk, amelyet Kelet-Magyarországon, méghozzá Fehérgyarmaton gyártanak szinte teljes egészében. Véleményeket azonban nem nagyon lehetett róla olvasni, ezért úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Egy napon keresztül nyúztuk, és most leírjuk a gyors tesztünk eredményét, ami közben kiderült, hogy a szomszéd is éppen most vásárolt egy ugyanilyen fűnyírót.
Kipróbáltuk a magyar gyártású Agrimotor elektromos fűnyírót - Erdő-Mező Teszt
Az Agrimotor gyárt egyébként permetezőt, rotációs kapát, szivattyút is, a másik sikertermékük pedig a betonkeverő. Fűnyíróból honlapjuk szerint 2016-ban mintegy 140.000 darabot gyártottak és értékesítettek.

Többféle méret, többféle teljesítmény

Az Agrimotor hat különböző fűnyírót kínál a kerttulajdonosoknak 1000 W-tól 1600 W teljesítményig, 30,5 cm-től 40,5 cm vágószélességig, 28 litertől egészen 45 literes fűgyűjtőig, változatos kerékállítási lehetőségekkel. A gyártó tájékoztatása szerint mindegyik fűnyíró direkt meghajtással (szíjhajtás vagy áttétel mentes) és szénkefe nélküli, hosszú élettartamú indukciós motorral (230V/50 Hz) van szerelve. agrimotor_elektromos_funyiro_23 A legkisebb, legegyszerűbb Agrimotor elektromos fűnyíró (FM 3310) már nagyjából 14 000 Ft-ért elérhető, ráadásul a legtöbb áruházban és gazdaboltban megtalálható. Láttam már Auchanban, Tesco-ban, OBI-ban is, de a webshopok is széles választékban kínálják. A legerősebb és legnagyobb típus (KK4216) hozzávetőlegesen 45 000 Ft. Mi némi töprengés után az Agrimotor FM3813 mellett döntöttünk, a típusjelzéséből már ki is található, hogy egy 38 cm vágásszélességű, 1300 W teljesítményű fűnyíróról van szó, amely kiváló választás egy átlagos kerti felhasználáshoz. (Más típusoknál a KK előtag egyébként a központi kerékállítást jelzi.) A súlya 12 kg, a munkavégzés könnyű vele, a 96 dB hangszint abszolút tűrhető a kertvárosokban is. De a tapasztalatokról egy kicsit később...

A csomagolás és az összeszerelés

Kezdjük az elején, a csomagolásnál és az összeszerelésnél. Előbbi esetében igazából nincsen különbség a legtöbb gyártó termékei között, a doboz elfér egy átlagos autó csomagtartójában vagy ha ott mégsem, akkor egy ülésen is. agrimotor_elektromos_funyiro_1 A dobozban szépen, helytakarékosan pihen a fűnyíró, benne a használati utasítás és a jótállási papír is. Az Agrimotor garancia 2 év, a hasonló gépeknél legtöbbször ez a bevett szokás, persze találunk a piacon például 3 éves ajánlatokat is más gyártótól. agrimotor_elektromos_funyiro_2 A doboz tartalma: a fűgyűjtő két részre bontva, a tolókar szintén két részre osztva, maga a fűnyíró a műanyag vázzal, a motorral, késsel, amivel természetesen nem lesz különösebb dolgunk az első indítás előtt, és egy zacskóban a kerekek, a csavarok, valamint néhány apró kiegészítő. agrimotor_elektromos_funyiro_4 A használati utasítás alapján, de akár anélkül is gyorsan, egyszerűen összeszerelhető a gép, mindössze egy csavarhúzóra lesz szükségünk. Annyi kritikát azért kap az útmutató, hogy a tolókar alsó és felső részének összeszerelését kihagyták a rajzokból. Nem mintha nagy ördöngösség lenne, bízom benne, hogy ez senkinek nem okoz problémát, hiszen tényleg logikus, egyértelmű. Nem egy bonyolult ikeás bútorról beszélünk... agrimotor_elektromos_funyiro_21 Az első lépés, hogy a tolókar alsó részét becsúsztatjuk a műanyag vázba (a szappanozást javasolnak, az olajozást kifejezetten nem, de ezek nélkül is megoldható a mávelet), ott pedig egy csavarral egymáshoz rögzítjük őket, hogy a hirtelen rántáskor se hagyjuk el a fűnyírót. A csomagba mellékelt csavar azonban épphogy csak bemegy a fémbe fúrt lyukba. Tartja ugyan, de elég furcsán néz ki a kilógó csavar. A működést tényleg nem zavarja, de látványra nem kellemes. agrimotor_elektromos_funyiro_5 A következő lépés az alsó és a felső tolókar összeszerelése, ami hiányzik az útmutatóról. Az alábbi néhány fotó azonban bizonyítja, hogy tényleg semmi bonyolult dologra nem kell gondolni. agrimotor_elektromos_funyiro_7 agrimotor_elektromos_funyiro_8 agrimotor_elektromos_funyiro_9 agrimotor_elektromos_funyiro_11 A két rész összeszerelésénél fontos megjegyezni, hogy a fűnyíró felső támasztókarja a csavar meglazításával lehajtható, így a tárolás kisebb helyen is megoldható. Műanyagról lévén szó, ha a gép elfér összehajtás nélkül is, akkor inkább azt javasoljuk. Ami jól látszik még, hogy a felső tolókar műanyag. Ez biztonsági szempontból előnyös lehet, ha gyakori vezetékelvágók vagyunk. Vannak ilyen ismerőseim, nekik különösen ajánlanám a fém helyett a műanyag használatát. Utolsó műveletként a csomagban található két gyorsbilinccsel rögzítjük a tolókarokhoz a vezetéket, ami nagyon fontos feladat, hiszen így sok problémát megelőzünk. Gondoljunk csak arra, ha a laza kábel beleakad egy bokor ágába. Erre tehát ügyeljünk, ne sajnáljuk azt a kétszer fél percet. agrimotor_elektromos_funyiro_12 A kerekek felszerelése maradt még hátra. Az Agrimotor FM3813 fűnyíró esetében három vágási magasság közül választhatunk attól függően, hogy a kereket melyik lyukba csavarjuk be. A választható méretek: 30-45-60 mm. Értelemszerűen minél feljebb rakjuk a kereket, a kések annál lejjebb lesznek. agrimotor_elektromos_funyiro_14 Végezetül a műanyag fűgyűjtő három részét kell összepattintanunk az alábbi módon: agrimotor_elektromos_funyiro_17 agrimotor_elektromos_funyiro_18 agrimotor_elektromos_funyiro_19 agrimotor_elektromos_funyiro_20 Ha mindezzel megvagyunk, egy ilyen fűnyírót kell kapjunk: agrimotor_elektromos_funyiro_24 agrimotor_elektromos_funyiro_33

Egy napig nyúztuk az Agrimotor fűnyírót

Miután összeszereltük az Agrimotor FM3813 fűnyírót, gyorsan ki is próbáltuk kerti körülmények között, de nedves, dús fűben, és venyigékkel, gallyakkal bőséggel tarkított részeken. Az indulás előtt persze megnéztük a kést, amely a munka során kiválóan teljesített. Egy nap próbából persze azt nem tudtuk meg, hogy milyen gyakran kell majd élezni, ez hosszú távon derül majd ki. agrimotor_elektromos_funyiro_16 Az Agrimotor FM3813 fűnyíró a képen látható, klasszikus indítóval működtethető, de a nagyobb gépeken már hosszabb indítókart találunk, így azokat akár bal kézzel vagy felváltva is lehet irányítani. agrimotor_elektromos_funyiro_26 A munkát dús, vizes fűben kezdtük kora reggel. Aki nyírt már füvet, az tudja, hogy nem ez az ideális időszak erre a munkára, sőt a legprofibb fűnyírókat leszámítva a legtöbb kisgép kifejezetten nem kedveli az ilyen körülményeket. Könnyebb az eltömődés, rosszabb lesz a vágáskép. Az Agrimotor FM3813 fűnyíró azonban az első próbán nagyon jól teljesített. Az indításhoz ugyan le kellett nyomni a kormányrudat, hogy a gép eleje kiemelkedhessen a fűből, mert a sűrű növényzetben nem tudott egyből lendületet venni. Ezután viszont megállás nélkül ment, és a maga mögött hagyott terület és szép volt, amit az alábbi képek is bizonyítanak. agrimotor_elektromos_funyiro_27 A vágott fű begyűjtése azért nem volt tökéletes, de száraz területen ezzel sem volt gond. agrimotor_elektromos_funyiro_32 A fűnyíró kialakítása kiválóan alkalmas arra is, hogy a bokrok alatt is levágjuk a füvet. Egyébként nagyon jól irányítható, ehhez kiváló a súlyelosztás, könnyen manőverezhetünk vele a virágágyások, bokrot, egyéb tereptárgyak között. agrimotor_elektromos_funyiro_29 Délután, mikor már száraz füvön próbáltuk ki a gépet, nem volt eltömődés, a fűgyűjtő telítésével párhuzamosan azonban nedves körülmények között előfordult néhány leállás. De mint említettük, ez nem éppen rendeltetésszerű használat, ahhoz képest pedig szépen, gyorsan tudtunk dolgozni vele a kertben, így a hobbi kategóriában mindenképpen megállja a helyét a magyar termék. agrimotor_elektromos_funyiro_34 A fűgyűjtő leszerelése és visszarakása egyszerű, egy kis szépséghiba, hogy a felső fedőlap egyik széle nem mindig illeszkedik a vályújába, így azt gyakran külön igazítani kell, hogy felül ne fújja ki a levágott növényt a levegő. agrimotor_elektromos_funyiro_35 A délután folyamán azt is kipróbáltuk, hogy mi történik akkor, ha a hobbikertben nemrég metszettük a gyümölcsfákat és a szőlőt, a gallyakból, venyigékből pedig véletlenül a terepen hagytunk valamennyit. Az Agrimotor kifejezetten jól vizsgázott, és ugyan ez szintén nem rendeltetésszerű használat, a vékonyabb ágakat is felaprította. Véletlenül egy 2-3 cm-es bútorfa is az utunkba akadt, amiből szintén nem sok maradt a gyors leállítás után. (Ha ugyanis az indítókart elengedjük, azonnal megáll a kés, nem forog tovább, ami biztonsági szempontból nagyon fontos.) Hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy a nyírandó területet minden alkalommal nézzük át. A saját kertben ez nem túl nagy feladat, idegen helyen viszont érhetnek minket meglepetések, amelyeknek a bemutatott fűnyíró bizonyos szintig meg tud felelni. De nem az a dolga, hogy vastag akadályokon is átmenjen. Ha mégis megtörtént a baj, egy új kés ára nagyjából 1000 Ft.

Nekünk tetszett, főleg, hogy hazai termék

Egy nap kevés ahhoz, hogy igazi ítéletet mondjunk egy gépről, de az első tapasztalatok nagyon pozitívak. Az Agrimotor nyilván nem profi felhasználóknak gyártja gépeit, nem ezekkel a fűnyírókkal kell bérmunkát vállalni, arra vannak magasabb kategóriájú eszközök. De a kertek vagy a cégek kisebb telephelyeinek karbantartására jó választás lehet. A nagyobbakra már inkább mást javasolnánk, ahogy a szolgáltatóknak is. Ami biztos, hogy egy nagy előnye a kategóriájában szinte verhetetlen ára. A tesztünk során kiderült, hogy a szomszéd kertet is éppen ugyanilyen géppel vágják, a választás oka pedig egyszerű: "nagyon jó árban volt". Egy néhányszáz négyzetméteres hobbikert esetében pedig ez nagyon fontos szempont. Mi ehhez még gyorsan hozzátennénk, hogy a másik fontos érv a gép mellett, hogy magyar termék. Reméljük, hogy az első kellemes benyomások után sem kell majd csalódnunk az Agrimotor fűnyírójában.

Hamarosan újabb Erdő-Mező Teszt bejegyzésekkel jelentkezünk!

(Erdő-Mező Online)