A Figyelő szerint Nagy István lesz a földművelésügyi miniszter

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor. Így korábbi államtitkára váltja Fazekas Sándort.
A Figyelő szerint Nagy István lesz a földművelésügyi miniszter
A leendő miniszter 2006-től 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestereként dolgozott, a választásokon önkormányzati képviselő lett, majd 2006-tól a megye 4-es számú választókerületének elnöke is. 2010-ben Mosonmagyaróvár város polgármesterének választották és országgyűlési mandátumot is szerzett még ez év tavaszán. Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt a szocialista kormányok intézkedéseit vizsgáló albizottságnak is, és 2013-tól tagja lett a mezőgazdasági bizottságnak. 2013-ban – ugyancsak tagként – vállalt munkát a mezőgazdaság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságnak. 2014. április 6-án választókerületében parlamenti mandátumot szerzett. [caption id="attachment_12397" align="aligncenter" width="600"]Nagy István a MEGOSZ 2014-es nagyrendezvényén az akkori magánerdős elnökkel, Luzsi Józseffel Nagy István a MEGOSZ 2014-es nagyrendezvényén az akkori magánerdős elnökkel, Luzsi Józseffel[/caption]

A miniszterek névsora a Figyelő szerint:

Nagy István földművelésügyi miniszter Gulyás Gergely kancelláriaminiszter Rogán Antal kabinetminiszter Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Pintér Sándor belügyminiszter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Trócsányi László igazságügyminiszter Benkő Tibor vezérezredes, honvédelmi miniszter Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter Palkovics László innovációs és felsőoktatási miniszter Bártfai-Mager Andrea fejlesztési miniszter (Figyelő nyomán Erdő-Mező)