A Hunnia Fagép is támogatja a sportfavágó Bakó fivéreket

sts_ge_hun_al_hunniaÚjabb támogató segíti a Magyar Fakitermelő Válogatott felkészülését: a bükkzsérci Hunnia Fagép is hozzájárul a Bakó fivérek eredményes szerepléséhez. A fakitermelő vállalkozás már a novemberi Timbersports világbajnokágra utazó csapatot is segítette, a következő évtől pedig hivatalos szponzorként áll a válogatott mellé. A novemberi világbajnokságról Bakó András beszámolóját olvashatják.

Az egész éves felkészülés és versenyzés után izgatottan és büszkén indultunk el a biatorbágyi csapatgyülekezőre, hogy megkezdjük az 1.000 kilométeres stuttgarti utunkat, és képviseljük Magyarországot az idei Timbersports világbajnokságon. Fogadtatásunkra nem lehetett panasz: a Stihl egy kellemes hotelben szállásolt el minket, és egy kis ajándékkal is meglepte a versenyzőket a márka 90. évfordulója alkalmából.

Az esti pihenés jót tett, különösen, hogy másnap mi még nem versenyeztünk. Szoríthattunk azonban Juhász Pistinek, aki a főtáblára kerülésért harcolt: higgadt és céltudatos versenyzéssel bekerült a döntőbe. Jobban izgultam, mint ha saját magam versenyeztem volna. A főtáblás versenyt vele együtt, a színpad mögött élhettük át – nagy élmény volt, Pisti végül a 11. helyen végzett.

Team Hungary performs during the Team qualification of the Stihl Timbersports World Championships at the Porsche-Arena in Stuttgart, Germany on November 11, 2016.

Másnap délelőtt rendezték a csapatok kvalifikációs versenyét, ahol a legjobb 12 közé kellett bekerülnünk a főtábláért. Az időmérés során a Single Buck versenyszámnál sajnos, pár centivel a vége előtt a korong letört, Pisti pedig már elkezdte a következő versenyszámot, mivel nem vette észre, hogy mi történt. Ezért a szabályok szerint kaptunk egy 15 másodperces büntetést, és nem sikerült egyenes ágon bekerülni a főtáblára. Volt viszont egy második esélyünk délután, élő adásban vigaszágon teljesíteni célunkat.

Délután már nagyon izgultunk, a színpad mögött vártunk. Lezajlott a hivatalos fotózás, és felsorakoztak az országok. Bevonuláskor az egész csapat (Juhász Pisti, Strúbel József, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és jómagam) mintegy 5500 ember előtt lépett fel a színpadra: nincs is annál jobb érzés mikor ennyi ember együtt tombol, s közben kihallod a magyar szavakat, a magyar szurkolókat!

Team Hungary performs during the Team qualification of the Stihl Timbersports World Championships at the Porsche-Arena in Stuttgart, Germany on November 11, 2016.

A bevonulás után közvetlenül el is kezdődött a verseny, a célunk itt a legjobb négy közé kerülés volt. Jobb időt, 1 perc 19 másodpercet értünk el, amivel pár éve még egyenes ágon kvalifikáltuk volna magunkat. Idén azonban ez nem volt elég, pár másodperc hiányzott a döntőhöz. Folyamatosan hallottuk viszont a szurkolók biztató szavát, és ez, illetve hogy a legjobb barátainkkal együtt versenyezhettünk, hatalmas plusz energiákat mozgósított bennünk!

A technikai hibák miatt maradt még bennünk néhány másodperc, de a többiekhez viszonyítva a felkészülési lehetőségeinkhez mérten ez is egy jó eredmény. A saját hibánk miatt kapott 15 másodperces büntetés is sajnos, rányomta a bélyegét a végeredményre. De inkább nézzünk előre! Nem búslakodunk, és még keményebben készülünk a jövő évi versenyre, hogy jobb eredményt érjünk el.

Team Hungary performs during the Team Competition of the Stihl Timbersports World Championships at the Porsche-Arena in Stuttgart, Germany on November 11, 2016.

Ezúton szeretném megköszönni minden egyes támogatónknak, szurkolónknak, hogy hozzájárultak a csapat szerepléséhez. Az idei világbajnokságra való kiutazáshoz és a jövő évi felkészüléshez nyújtott segítségért külön hálásak vagyunk a Hunnia Fagép ügyvezetőjének, Tóth Lajos úrnak is!

Bakó András

sts_ge_hun_al_hunnia

A Bakó fivérek – András, László és Norbert

hunnia_fagep

(Hunnia Fagép)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?