3 év alatt 45 diák, 19 elismerés – Decemberben lesz a Kari Tudományos Diákköri Konferencia az Erdőmérnöki Karon

erdomernok_kepzesA Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara évtizedek óta szervezi a Tudományos Diákköri Konferenciát, amely hagyományos tudományos-szakmai megmérettetés a képzésen kívüli oktatás/kutatás területén. A hallgatóság bevonása a folyó kutatásokba egyaránt szolgálja a naprakész információk átadását, valamint a szervezett oktatási formákon felüli ismeretszerzést. A konferencián történő részvétel feltétele, hogy a Kar hallgatója egy, valamely Intézet koordinálása mellett önálló kutatást végezzen, és azt önálló munkában összefoglalva, szakmai bizottság előtt bemutatni legyen képes.

Az elmúlt években az Erdőmérnöki Karon egyre több hallgató végez tudományos diákköri tevékenységet. A benyújtott pályamunkák különböző tudományterületeket magába foglaló szekciókban kerülnek bemutatásra. A megmérettetés eredményében pályamunkák tartalmi értékelése mellett az előadók tájékozottsága a témában és vitakészsége is számít. A szakmai zsűri által elfogadott, és minősített pályamunkák, a bizottsági ajánlások alapján, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián szerepelhetnek.

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia kétévente megrendezett tudományos-szakmai megmérettetés, ahol az intézményi Konferenciákon minősített pályamunkák szerepelnek. Az adott évi Konferenciára ilyen módon a korábbi két év pályamunkái szerezhetnek nevezési jogot.

Az elmúlt 3 évben összesen 45 diákunk vett részt a TDK-mozgalomban, közülük 19 részesült valamilyen elismerésben. Nemzetközi konferencián, nemzetközi erdészversenyen is több diákunk vett részt, a TDK munkák pedig tudományos publikációknak számítanak.

A projekt keretében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő összesen 1.160.000 Ft támogatást biztosít a kitűzött célok megvalósítására.
Az Erdőmérnöki Kar Tudományos Diákköri Tanácsát Prof. Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár vezeti, tagjai Dr. Horváth Tamás adjunktus (titkár), és Dr. Horváth Sándor adjunktus.

Az NTP-HHTDK-16-0026 projekt projektmenedzsere: Dr. Horváth Sándor adjunktus.

2016-ban az Erdőmérnöki Kar hallgatóinak december 7-én, szerdán, délután 13 órától rendezik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát.

(nyme.emk.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?