Zalaerdős diadal Somogyban - Gál Sándor az Év Erdésze 2016-ban (+Részletes eredmények, Képek)

Május 25. és 26 között rendezték meg az Év Erdésze 2016 verseny országos döntőjét a Mocz és Társa Magánerdészet Kft. és az Országos Erdészeti Egyesület szervezésében az Ötvöskónyi melletti Szentkereszt pusztán, ahol 19 magyarországi és három erdélyi szakember mérte össze tudását. 2016-ban végül az év erdésze a Zalaerdő Zrt. munkatársa, Gál Sándor lett!
Zalaerdős diadal Somogyban - Gál Sándor az Év Erdésze 2016-ban (+Részletes eredmények, Képek)
Teljes képgaléria az Év Erdésze 2016 versenyről >>> ERDŐ-MEZŐ VIDEÓ INTERJÚKKAL HAMAROSAN! Az ország legjobb erdészeit az első napon írásbeli feladatok, fajfelismerések valamint lőtéri feladatok várták, majd csütörtökön a gyakorlati verseny következett szálalásjelöléssel, választékolással, rönk és sarang számbavétellel, távolságbecsléssel és trófeaminősítéssel, az erdőfelújítás leírásával, gyérítésjelöléssel, famagasság és fatérfogat becsléssel, állományleírással és az élőfakészlet meghatározásával. A tíz feladat között egy új, közjóléti próbatétel is várt az erdészekre, amely során négy gyermeknek kellett terepi előadást tartani 10 percben. A fiatalok végül értékelték is a versenyzők teljesítményét, hogy mennyire volt érdekes a rögtönzött bemutató.   [caption id="attachment_31504" align="aligncenter" width="600"]ev_erdesze_2016_17 Sarang számbavétel a negyedik állomáson[/caption] A díjátadáson köszöntötte a versenyzőket Lomniczi Gergely, az OEE főtitkára, Zambó Péter, az egyesület elnöke, Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkár, Szászfalvi László országgyűlési képviselő és a házigazda Mocz András. A beszédekben egyhangúan dicsérték a Mocz Magánerdészet kitűnő, profi szervezését, ami nem volt alaptalan. A szónokok örömüket fejezték ki, hogy első alkalommal rendezte magánerdő-gazdálkodó az Év Erdésze versenyt. ev_erdesze_2016_6 Mocz András hangsúlyozta: büszkének kell lennünk arra, hogy hazánkban jól működnek a magánerdészetek, és akár azt is indokoltnak tartaná, hogy felváltva, egyik évben állami, másik évben magán erdőgazdálkodó adjon helyet a rangos megmérettetésnek, amelyet idén kilencedik alkalommal hirdettek meg. [caption id="attachment_31652" align="aligncenter" width="600"]ev_erdesze_2016_53 Mocz András[/caption] A versenyt végül Dr. Rónai Ferenc, a Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója értékelte részletesen, majd a versenyzők kiváló teljesítménye mellett kiemelte a szervezők nagyszerű munkáját, és hangsúlyozta a versenybírók felkészültségét. A verseny díjátadóján a három erdélyi erdészt versenyen kívül, külön díjazták, ám Lomniczi Gergely megjegyezte: el kell gondolkodni azon, hogy a jövőben együtt induljanak-e a többi szakemberrel, mert volt olyan versenyszám, amiben Székelyföldre került volna a díj - méghozzá az élőfakészlet meghatározása, ahol Andorka Bernát lett a legjobb. [caption id="attachment_31655" align="aligncenter" width="600"]ev_erdesze_2016_11 A kép bal oldalán Andorka Bernát, erdélyi versenyző[/caption]   Az Év Erdésze végül 2016-ban Gál Sándor lett a Zalaerdő Zrt.-től, aki történelmet írt, hiszen először fordult elő a verseny kilenc éves múltjában, hogy valaki másodszor is megszerezze ezt a kitüntető címet. 2010 után most a zalai erdész ezt is elmondhatja magáról. [caption id="attachment_31653" align="aligncenter" width="600"]A döntős erdészek határon innen és határon túlról A döntős erdészek határon innen és határon túlról[/caption] Részletes eredmények: Összesített eredmény: I. helyezett: Gál Sándor, Zalaerdő Zrt. II. helyezett: Scherer Norbert, SEFAG Zrt. III. helyezett: Gergácz Péter, Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. [caption id="attachment_31650" align="aligncenter" width="600"]ev_erdesze_2016_92 A győztes, Gál Sándor, immáron másodszor a serleggel[/caption]   A versenyszámok győztesei: Írásbeli: Gergácz Péter, Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Felismerés: Csernavölgyi András, Mecsekerdő Zrt. Felújítás: Gál Sándor, Zalaerdő Zrt. Állományleírás: Csernavölgyi András, Mecsekerdő Zrt. Famagasság becslés: Scherer Norbert, SEFAG Zrt. Élőfakészlet meghatározása: Németh Gábor, Egererdő Zrt. Gyérítés: Kovács Péter, Ipoly Erdő Zrt. Szálalás: Nánási Zsolt István, Vadex Zrt. Választékolás: Csikós Béla Gábor, KEFAG Zrt. Rönk számbavétel: Király Kornél, Gyulaj Zrt. Sarang számbavétel: Vezse Péter, Nyírerdő Zrt. Közjóléti feladat: Gál Sándor, Zalaerdő Zrt. Koronglövészet: Kiss Szilárd, Vértesi Erdő Zrt. Golyós lövészet: Scherer Norbert, SEFAG Zrt. Trófeaminősítés: Gál Sándor, Zalaerdő Zrt. ev_erdesze_2016_62 Erdélyi versenyzők: I. helyezett: Jani Balázs, Sepsibükszád II. helyezett: Andorka Bernát, OSR Zetea SA. III. helyezett: Andrási Zsolt, Parajdi Magánerdészet [caption id="attachment_31656" align="aligncenter" width="600"]Középen az erdélyi versenyzők: Jani Balázs, Andorka Bernát és Andrási Zsolt Középen az erdélyi versenyzők: Jani Balázs, Andorka Bernát és Andrási Zsolt[/caption] (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike