A magyar erdőgazdálkodás képes története – Megjelent, megrendelhető!

oroszi1Az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150. évfordulója alkalmából páratlan könyvsorozatot indított útjára 2016. március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Bedő Albert szoboravató ünnepségen.

Az Országos Erdészeti Egyesület legszebb hagyományait folytatja akkor, amikor útjára bocsátja dr. Oroszi Sándor erdőmérnök-történész szerkesztésében a magyar erdőgazdálkodás történetét képekben megjelenítő, háromkötetes egyedi albumsorozatát.

A magyar erdők és erdőgazdálkodás másfél évszázados történelmét fogja át az a három kötet, amelyből az első ez év tavaszán megjelent.

oroszi2

150 év az erdők életében nem nagy idő, az ember számára azonban öt egymást követő generáció elhivatott szakmai szolgálatának az időszaka. Nem véletlen, hogy a 2016-ban alapításának másfél évszázados jubileumát ünneplő Országos Erdészeti Egyesület többek között e mű kiadásával kíván emléket állítani a jeles évfordulónak.

A kiadványsorozat páratlan, eddig nem publikált szakmai archív anyagok közzétételével mutatja be a magyar erdészet eseményekben, fordulópontokban, kiemelkedő személyiségekben gazdag fejlődését.

oroszi3

A történeti áttekintés gazdag merítésű képanyagokon, illusztrációkon és rövid képmagyarázatokon keresztül, nemcsak erdészeti szakmai kérdésekbe, hanem az egyes kötetek által feldolgozott adott történelmi korszak hangulatába is segít betekinteni. A korabeli erdészet vizsgálata a bemutatott időszakok gazdasági, sőt politikai viszonyainak is jó tükre.

Oroszi Sándor könyvsorozata az 1867-es kiegyezéstől a 20. századi rendszerváltásig hiánypótló értékkel dolgozza fel a magyar erdészet képes történetét, emellett hű képet fest az Országos Erdészeti Egyesület adott korban végzett tevékenységéről, az egyesületi tagságot alkotó erdész szakemberek mindennapjairól.

oroszi4

A sorozat második és harmadik kötete a két világháború közötti, majd a második világégéstől a rendszerváltásig tartó időszakok bemutatására vállalkozik, a közeljövőben.

A képes album könyvsorozat rendkívül igényes művészeti szerkesztésben, minőségi kivitelezésben készül, matt fóliázott keménytáblás borítóval, cérnafűzött kötészettel, teljes színes megjelenésben, 238×238 mm-es méretezéssel, csupán 1000 darabos példányszámban.

oroszi5

A „Magyar erdőgazdálkodás képes története” könyvsorozat frissen megjelent első kötete már megrendelhető, előjegyezhető az Országos Erdészeti Egyesület Titkárságán (e-mail: titkarsag @oee.hu, telefon: +36(1)201-6293) 5800 Ft/ kötet áron.

(Forrás: Országos Erdészeti Egyesület)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?