Értékelt és ünnepi évet indított az Országos Erdészeti Egyesület Budapesten (+KÉPEK)

oee_jubileum_4December 8-án, Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác Termében nyitották meg az Országos Erdészeti Egyesület alapításának 150 éves évfordulóját ünneplő jubileumi emlékévet. A rendezvényen évértékelés, jövőbe tekintés és megemlékezés is volt.

KÉPGALÉRIA A RENDEZVÉNYRŐL >>>

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke évértékeléssel kezdte a rendezvényt. „Az elért eredményekre építkezhetünk” – hangsúlyozta a szakember, aki elsőként az esztendő kezdetén bekövetkezett szervezeti megújulásról számolt be.

Sikeres év volt a 2015-ös

„Az év elején egy nagyon komoly feladatot is kaptunk” – utalt Zambó Péter az „S.O.S. Bajban az erdő!” televíziós műsorfolyamra, amely során a jégkárral sújtott erdők helyreállítását segíthették a nézők. „Komoly összefogás bontakozott ki, több mint 45 ezren telefonáltak a nap folyamán” – mondta az OEE elnöke.

oee_jubileum_11

Zambó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke

 

Zambó Péter évértékelőjében az Erdészeti Lapokról is szólt. Mint mondta, a 6 évvel ezelőtti mélypont óta minden évben emelkedik az olvasók száma. A szakmai újság jelenleg 3900 példányban jelenik meg, ráadásul egyre több lap jut el a határon túli magyar erdészekhez is. Erdélyben például 150 újságot kapnak a szakemberek, aminek a magyar erdészeti szaknyelv ápolásában és fennmaradásában hatalmas szerepe van. De ugyancsak sikeres a Mi Erdőnk és az Erdészettörténeti Közlemények kiadványok is.

Nagy lépést tett az OEE a fenntarthatóságra nevelés kapcsán is, hiszen tavasszal 24 erdészeti erdei iskola kapott minősítő oklevelet, melyek később 4 millió forintos támogatást is elnyertek.

Az Országos Erdészeti Egyesület kiemelt rendezvénye volt 2015-ben az Erdésznők Országos Találkozója Szombathelyen, az Év Erdésze Verseny, és az OEE Vándorgyűlés Somogy megyében. Egy év alatt a szakosztályok összesen mintegy 250 rendezvényt szerveztek.

oee_jubileum_2

Kiemelt jelentősége van annak, hogy egy munkacsoport felállítása is szükségessé vált 2015-ben, méghozzá az erdőtörvény módosítási javaslatainak kidolgozására. Ez a magánerdősökkel karöltve történt.

Felemelték a szavukat a lejáratás ellen

Zambó Péter beszélt a szakmát „kollektívan lejárató sajtóhírekről” is, amelyek véleménye szerint „bántóan, alaptalanul és általánosítva” támadják a szakmát, az erdészeket. Az elnök hangsúlyozta, hogy ezek a hírek mindössze a negatívumokat emelték ki az ÁSZ jelentéséből, miközben az kimondja, hogy az állami erdőgazdaságok felelősen gazdálkodtak az állami vagyonnal. A kiemelt hiányosságokat illetően Zambó Péter elmondta; bíznak abban, hogy a vagyonkezelési szerződések megkötése minél előbb megtörténik.

oee_jubileum_4

Mint azt kifejtette, az OEE felemeli a szavát a felelősen gazdálkodó és az állami erdővagyont folyamatosan gyarapító erdészek nevében. „Mit tehet még egy szakmai civil szervezet, a magyar erdészek közössége? Azt, hogy megmutatjuk a szakmánk igazi arcát!”

A kormány üdvözletét adta át

A 150. jubileumi emlékévet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg. Beszédét gróf Tisza Lajost idézetével kezdte, majd az Országos Erdészeti Egyesület munkáját méltatta. „Büszkék vagyunk arra, hogy az OEE nem csak hazánk egyik legrégebbi és legjelentősebb szakmai szervezete, de Európában is az egyik legidősebb mai napig működő egyesület” – mondta a politikus, aki a kormány üdvözletét is átadta a tagságnak. „Munkájuk sikerét a magyar erdők szépsége bizonyítja” – hangsúlyozta, majd hozzátette: „Önök a munkájuk során óvják és gyarapítják a magyar erdővagyont”.

oee_jubileum_17

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter

 

Fazekas Sándor üdvözölte, hogy 2016-ben Erdélyben tartják a Vándorgyűlést, ami nemzeti szempontból különösen fontos. Mint mondta, ő is igyekszik majd megjelenni, és élni az Országos Erdészeti Egyesület meghívásával.

A miniszter beszédében méltatta az erdészeti erdei iskola minősítési rendszer működtetését, amely szerint egyfajta hungaricum, de fontosnak nevezte többek között az Erdők Hete megszervezését, az Év Fája kezdeményezés lebonyolítását.

Fazekas Sándor kiáll a becsületes erdészek mellett

A KEHI és az ÁSZ vizsgálatairól természetesen Fazekas Sándor is beszélt az ünnepi küldöttgyűlésen. Mint azt kifejtette; az „erdészetek végzik a munkájukat, hihetetlen nagy értékkel gazdálkodnak”.
Kiemelte, hogy a KEHI vizsgálatot még nem is látták, de mind az abban megjelentek, mind az ÁSZ vizsgálatában leírtak kapcsán megfogadják az ott megfogalmazott jogos kritikákat, de abban az esetben vitába szállnak, ha nincsen igazuk.

oee_jubileum_7

„Én kiállok minden becsületesen dolgozó erdész mellett” – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

Az OEE 150 éves történelméről Oroszi Sándor tartott előadást, amely kiválóan foglalta össze az egyesület különösen rangos múltját.

oee_jubileum_19

Oroszi Sándor

 

A tagokon is múlik az jubileum sikere

Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a jubileumi emlékévhez kapcsolódó terveiket ismertette. „2016-ban szeretnénk emlékezetessé tenni a 150 éves évfordulót” – hangsúlyozta az erdész szakember, aki szerint mindez három pilléren nyugszik majd.

Az első pillér a tagság, a helyi csoportok, akik egész évben beépíthetik programtervezetükbe a jubileumi évet. Az OEE vezetősége emellett szeretné, ha az erdész elődök sírjait is felkeresnék a tagok, azokat megtisztítanák, rendbe tennék, hogy aztán Halottak Napján országos megemlékezés-sorozaton hajthassanak fejet ez elhunyt kollégák előtt.

oee_jubileum_9

Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára

 

A második pillér az országos megemlékezések sora, amelynek nyitóprogramja a december 8-i ünnepi közgyűlés volt. Március 21-én Bedő Albertnek állítanának emléket a Földművelésügyi Minisztérium árkádsorán, majd a székházban nyitnának meg kiállítást a szakember munkásságáról, az OEE alapítójának életéről. Június 22. és 25. között a 147. Vándorgyűlés Erdélyben, Bedő Albert szülőföldjén, Sepsikőröspatakon és Kálnokon lesz, szintén a jubileum jegyében.

2016. október 3. és 9. között, a XX. Erdők Hete rendezvénysorozat alkalmával szintén a jubileum lenne a középpontban, majd 2016. december 9-én zárulna az emlékév. A tervek szerint az Üllői úton, az alakulásnak helyet adó, még ma is álló épületnél helyeznének el emléktáblát. Természetesen a május 25-i Év Erdésze Verseny alatt is megemlékeznek majd az évfordulóról, mint ahogy az Erdésznők Országos Találkozóján is. Előbbi Somogyszobon, utóbbi a Vértesi Erdő Zrt.-nél lesz.

oee_jubileum_6

A harmadik pillér a könyvkiadói tevékenység, amely során „Az erdőgazdálkodás képes története” jelenne meg három kötetben, de tanulmánykötetet jelentetnek meg az OEE történetéről és Bedő Albertről is. Emellett több kisebb meglepetést is tervez az OEE 2016-ra.

A délelőtti nyilvános rendezvényt egy könyvbemutató zárta. Megjelent ugyanis a második kötet „Madas András Emlékiratai”-ból, amelyet két lánya, Madas Anna és Madas Katalin ismertetett a megjelent erdészekkel.

Madas Katalin

Madas Katalin

A kávészünet után Sárvári János, a Könyvtár őrének előadása következett Gróf Keglevich Béla, az OEE első elnökének életútjáról.

(Gribek Dániel Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?