A decemberi jégkár után már minden turistautat megtisztítottak

jegtores_jegkarA decemberi jégkár után már minden jelzett turistautat megtisztítottak a kidőlt fáktól, letört gallyaktól, de az erdők mélyén még mindig lehetnek olyan területek, ahol veszélyes lehet a kirándulás – közölte az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára az M1 aktuális csatorna szombati műsorában. Lomniczi Gergely elmondta, hogy Galyatetőn még most is láthatók olyan, 100-150 éves bükkfák, amelyek koronája megtört.

Az erdőket ért károkat a természet csak évtizedek alatt tudja kiheverni, de a szakemberek ültetéssel tudnak segíteni abban, hogy ez a folyamat gyorsabb legyen – tette hozzá. A védett területekre őshonos lombos fafajokat ültetnek, tölgyet, csert, nyárfákat, továbbá kőriseket, juharokat, berkenyét vagy madárcseresznyét.

Összesítésük szerint tavaly decemberben 50 ezer hektárnyi területet borított be a jég, ebből 300-400 hektárnyit kell újratelepíteni most ősszel és jövő tavasszal. Jelezte, a sérült fák elszállítása még most is tart. A közmédiában szombaton a természetjárást népszerűsítő, Magyarország túraútvonalait és tájainak szépségét bemutató tematikus napot rendeznek. A Kékkör napja – Sok millió lépés Magyarországon című műsorfolyam fő helyszíne Galyatető.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?