Csaknem háromszáz közfoglalkoztatottnak ad munkát a Vértesi Erdő Zrt.

Komárom-Esztergom és Fejér megyében 39 településről csaknem háromszáz közfoglalkoztatottnak biztosít munkát a Vértesi Erdő Zrt. - mondta el a társaság erdőművelési csoportjának vezetője az MTI-nek.
Csaknem háromszáz közfoglalkoztatottnak ad munkát a Vértesi Erdő Zrt.
Zakariás Éva tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatottak munkája nyomán a kirándulók rendezett, tiszta, karbantartott erdei környezettel találkozhatnak, valamint annak fontos szerepe van az erdőfelújításokban. A Vértesi Erdő Zrt. területének legnagyobb részén természetszerű erdőgazdálkodást folytatnak, amelyhez évente 250-300 hektár erdőt újítanak fel, és másfél-két millió csemetét ültetnek el, illetve 3 ezer hektár felújított erdőt ápolnak. Az élőmunkaigényes műveletekhez nagy segítség a közfoglalkoztatottak tevékenysége. A munkások részt vesznek a jégkárok elhárításában, a tájidegen, gyorsan növő fafajok visszaszorításában, a parlagfű irtásában, valamint havonta nagy mennyiségű szemetet is összegyűjtenek. Zakariás Éva elmondta, a társaság a közfoglalkoztatottak létszámától függően várhatóan mintegy 360 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kap a munkások bérére és a program egyéb költségeire 2015 márciusától egy éven keresztül. A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes hegység, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül mintegy 45 ezer hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, csaknem 260 állandó dolgozót foglalkoztat. A társaság éves árbevétele 2015-ben eléri a 7 milliárd forintot. Mintegy 30 ezer hektár nagyságú, saját kezelésű vadászterületén lehetőséget kínál mind az öt hazai nagyvadfaj vadászatára. A társaságnak jelentős fafeldolgozási kapacitása van. Az ágazatban csaknem 60 ember dolgozik. A fafeldolgozás során faszénégetéssel, fűrészüzemi tevékenységgel, aprítéktermeléssel, másodlagos fafeldolgozással foglalkoznak. (MTI) erdomezolike