Motorfűrésszel készülnek a szobrok Sopronkövesden

Sopronkövesden idén második alkalommal rendeznek Alkotótábort a már hagyományos Kulturális Örökségvédelmi Nap alkalmával. A tavaly elindított kezdeményezés miatt ezekben a napokban vadászfestők és motorfűrészes fafaragók érkeznek a határközeli településre. A munka szombaton kezdődött, és egy hétig tart, az elkészült alkotásokból pedig kiállítás nyílik a hétvégén - veterán motorfűrészekkel kiegészülve.
Motorfűrésszel készülnek a szobrok Sopronkövesden
„A létszám változó, de az egész héten nálunk lakók száma 6-7 fő szokott lenni. De minden nap meglátogatnak minket művészek, akik csak egy rövidebb időre jönnek” - mesélte az Erdő-Mező kérdésére Kottrik Zoltán, a rendezvény szervezője, aki maga is alkotóként vesz részt a programon. A fafaragást a Tanulmányi Erdőgazdasági Zrt. támogatja farönkökkel, amelyekből aztán főként állatfigurák lesznek; medve, sas, bagoly és még sok más. Kottrik Zoltán jelenleg emberalakokat készít. alkototabor_2 „A tábort szeptember 13-án nyitottuk meg, és szombaton zárjuk. Ekkor nyílik meg a kiállítás. Az itt elkészült képeket, szobrokat az Önkormányzat kapja meg. A tavalyi alkotásokat például a nemrég elkészült játszótéren állították ki. A jövőben is minden faragás köztéri szoborként várja majd a látogatókat Sopronkövesden. A festmények pedig az Önkormányzat épületében és az Alkotó Házban lesznek láthatók. Mivel a tábor ingyenes, és az Önkormányzat valamint a szponzorok finanszírozzák, így a művészek az elkészült alkotásokat ajándékba adják Sopronkövesdnek" - mesélte Kottrik Zoltán, aki a hétköznapokban fogtechnikusként dolgozik. A szobrászat, fafaragás mindössze hobbi, ám a két tevékenység nem is áll olyan messze egymástól; mindkettőhöz formaérzék kell, csak a munkában nagyon piciben dolgozik. [caption id="attachment_12834" align="aligncenter" width="600"]Kottrik Zoltán Kottrik Zoltán[/caption] „Először kisplasztikákat készítettem fafaragásként, azzal indult az egész. Aztán egyre nagyobb alkotások születtek. Jelenleg Sopronkövesden öt köztéri művem van; a Petőfi szobor, a Szent László szobor, a Határnyitási emlékmű vagy éppen a Széchenyi emlékmű. De van egy régi legenda alapján elkészített pásztorképen is. Ez dombormű." [caption id="attachment_12830" align="aligncenter" width="450"]Szent László szobor Szent László szobor[/caption] A faragás ebben az esetben más, mint a megszokott, ugyanis a Sopronkövesdre érkezők szinte csak motorfűrészeket használnak a legapróbb díszítéshez is. „Valahol láttam valakit, aki így csinálta, és kipróbáltam. Kiderült, hogy nem is annyira nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik. Ezzel szemben sokkal hamarabb készül el egy mű láncfűrésszel, mint egy vésővel. Van egy felvidéki fiatalember, Hornyák Róbert, aki például az életében még sohasem fogott vésőt a kezében. Ő autodidakta módon tanulta meg ezt, és csak sarokcsiszolót valamint láncfűrészt használ - illetve a legvégén egy égető lámpát, amivel színezni szokott" - tudtuk meg a sopronkövesdi művésztől. alkototabor_1 A beszélgetésből az is kiderült, hogy nem mindegy, milyen fűrészt használ az ember. „Erősnek kell lennie, ugyanakkor kézreállónak. Nem lehet túl nehéz sem. Ilyenkor persze a nevesebb márkák előtérbe kerüljenek, hiszen ott van meg az igazi minőség. Szponzort azonban nem lehet hozzá találni. Próbáltam, de nincs nagy publicitása az egésznek. Pedig legalább néha egy-egy alkatrész jól jönne, nem gondolok egyből fűrészre". alkototabor_3 A tábort a látogatható szeptember 13. és 20. között napközben bárki meglátogathatja, a kiállítás pedig a Kulturális Örökségvédelmi Nap részeként szombat reggel fél 10-től látható egészen 18 óráig. Vasárnap is ugyanebben az időpontban várják az érdeklődőket. Az elkészült festmények, fafaragások mellett pedig az Erdő-Mező Online és Magazin médiatámogatásával Reinhofer Balázs veterán láncfűrész kiállítása is várja az érdeklődőket több mint 20 öreg géppel. veteran_motorfuresz_sopronkovesd (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike