Egy hektár erdő átlagosan 575 ezer forint volt tavaly - A termőföld 11 százalékkal drágult

Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára - közölte az OTP Jelzálogbank hétfőn az MTI-vel.
Egy hektár erdő átlagosan 575 ezer forint volt tavaly - A termőföld 11 százalékkal drágult
Az adóhatóság adatai alapján készült elemzésük szerint az adásvétellel tulajdonost cserélt termőföldek nagysága 126 ezer hektár volt 2013-ban, ez 7,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Így az ár annak ellenére emelkedett, hogy a forgalom - enyhén ugyan, de - csökkent. A valódi forgalom ennél jóval nagyobb volt, mivel a cég becslése szerint 80-100 ezer hektár öröklés útján cserélt tulajdonost - jegyzik meg. A korábban olcsó megyék, illetve járások fokozatosan felzárkóznak, bár még mindig 2,2-szeres a különbség a legdrágább és a legolcsóbb megye földárai között - idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét. Tavaly 913 ezer forintos hektáronkénti árral Győr-Moson-Sopron megye vezetett. A rangsor túlsó pólusán Nógrád megye állt 408 ezer forintos fajlagos árral.

erdo_legelo

A járások között nagyobb - 5,8-szoros - a különbség, mint a megyék között: itt Dunakeszi vezet 1 millió 520 ezer forintos hektáronkénti árral, míg legolcsóbb a putnoki járás 262 ezerrel. A művelési áganként készített rangsorban legdrágább a szőlő, amelynek az országos átlagára 1 millió 310 ezer forint, hektáronként. Legolcsóbb a gyep, a rét és a legelő, 332 ezer forinttal. Kerthez, gyümölcsöshöz hektáronként 1 millió 80 ezer, szántóföldhöz 748 ezer, míg erdőhöz 575 ezer forintért lehetett hozzájutni tavaly. (MTI) erdomezolike