Gyapjaslepke invázió - Hatásos volt a permetezés a Veszprém megyei erdőkben

A szakértők idén ismét gyapjaslepke invázióra készültek, ezért megtették a szükséges lépéseket. A tömeges szaporodásuk megállítása érdekében napokon keresztül permeteztek. A beavatkozás hatásos volt.
Gyapjaslepke invázió - Hatásos volt a permetezés a Veszprém megyei erdőkben
A hazánkban őshonos gyapjaslepke 8-10 évente ismétlődő és akár 2-3 évig is elhúzódó tömegszaporodása komoly terhelést jelent erdeinknek. A lepke túlszaporodásával az erdők tarrágása mellett jellemző a gyümölcsösök, szőlők, kiskertek, parkok károsítása is, hiszen a szél a hernyót röpítő selyemszála segítségével akár több tíz kilométeres távolságba is képes eljuttatni. gyapjas3 Az Országos Erdőkár Nyilvántartó Rendszer adatai fokozódó gyapjaslepke károsítást jeleztek előre már a 2013-as évre is - mondta a Naplónak Major László, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságának igazgatója. A legfertőzöttebb Veszprém megye volt mintegy 4000 hektárral, azon belül is a Balaton-felvidék. A tavalyi, megfelelő időben elvégzett védekezésnek köszönhetően a robbanásszerű tőmegszaporodás elmaradt. Ugyanakkor az idei évre szóló kárbejelentések a Balaton-felvidéken, a Bakony déli részén, a Sümeg környéki erdőkben, az előző évit mintegy 1300 hektárral meghaladó petecsomó-fertőzöttséget jeleztek. Mindezek a hatóságokat megelőző lépésre késztették, részvételükkel, valamint az állami erdőket kezelő részvénytársaságok bevonásával az erdészeti igazgatóság előzetes tervet készített.

gyapjas2

A permetezésnél a helikoptert Boros László pilóta vezette (Fotó: Tremmer Tamás)

Major László jelezte; a szükséges védekezést a Balaton-közeli településekhez közvetlenül csatlakozó magán- és állami erdőkben kezdeményezték, ahol a fertőzöttség mértéke erős volt, és fennállt az elsodródás veszélye. A tervezéskor figyelemmel voltak az erdészeti közjóléti létesítmények-, valamint a száraz időjárás okozta legyengült erdőállományok védelmére is. A permetezésnél figyelembe vették a természetvédelmi szempontokat is. Az állami erdőket kezelő erdészeti részvénytársaságok az általuk kezelt erdőkben a szükséges védekezést saját döntés alapján, saját forrásból végezték el. A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. a Sümeg környéki erdőkben mintegy 50 hektáron, a Verga Zrt. a Kab-hegy déli oldalán, Nagyvázsony és Pula térségében 510 hektáron, a Bakonyerdő Zrt. a Monostorapáti, Hegyesd környékén lévő erdőkben, erdővédelmi és közjóléti létesítmények védelme érdekében 480 hektáron hajtott végre védekezést. gyapjas3 A Balatonfüred, Balatonszőlős, Aszófő, Csopak, Pécsely, Paloznak térségében elterülő erdőkben a Bakonyerdő Zrt. által végrehajtott permetezés elsősorban településvédelmi, humán-egészségügyi és turisztikai célokat szolgált. Az 550 hektár állami erdőterület mellett 145 hektárnyi magánerdőben is elvégezték a szükséges védekezést. A magánerdőkben a védekezés költségét az érintett önkormányzatok és a magánerdő-gazdálkodók vállalták. A permetezést a hernyók és a levélzet megfelelő fejlettségű állapotában, optimális időben, természetkímélő, kitinszintézist gátló szerrel végezték. A kormányhivatal erdészeti, valamint a növény- és talajvédelmi igazgatósága folyamatosan ellenőrzi a gyapjaslepke álcák fejődését, állapotát. Tapasztalataik alapján elmondható, a védekezés nagy hatékonyságú volt, reményeik szerint idén nem kell a 2004-2005-ös években tapasztalt gyapjaslepke invázióra számítani. (veol.hu - TremmerTamás) erdomezolike