Újabb fatolvajok rendőrkézen

A rendőr a polgárőrökkel közösen tetten érte a két gyanúsítottat, akik egy erdőből engedély nélkül vágták ki az akácfákat. Gyorsított eljárásban felelhetnek tettükért.
Újabb fatolvajok rendőrkézen
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság szabadnapos körzeti megbízottja és a helyi polgárőrök 2013. szeptember 22-én 12 óra 25 perc körüli időben arra lettek figyelmesek, hogy Hencidán a Liliomerdő közelében egy férfi és egy nő engedély nélkül több fát kivágott. A két tolvaj a felaprított akácfákat bepakolta egy személygépkocsi csomagtartójába, majd a járművel elhajtottak. A törzsőrmester azonnal értesítette kollégáit az esetről. A kiérkező járőrök a helyszín közelében elfogták és a Pocsaji Rendőrőrsre előállították a 46 éves férfit és 45 éves társát, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A hencidai M. Sándorral és M. Sándornéval szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte és az ügy iratait a napokban bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek. (police.hu) erdomezolike