Félszáz kapitális trófeájú őzbakot lőttek ki idén Szolnok megyében (+Képek)

Hatvan, 2013. augusztus 15. Középkorú, gyilkos agancsot viselő őzbak (Capreolus capreolus) figyel a hívó hangra üzekedés idején Hatvan határában 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák. MTI Fotó: Kovács Attila

Mintegy félszáz kapitális trófeájú őzbakot lőttek ki idén Szolnok megyében – derül ki a megyei kormányhivatal halászati-vadászati felügyelőségének összesítéséből.

Bár az április 13-án kezdődött őzbak vadászati idényből másfél hónap még hátravan, a vendégvadászok által jellemzően a szezon elején elejtett legértékesebb példányok és a napjainkban zajló trófeabírálati dömping eredményei alapján már körvonalazhatók az idei év eredményei – olvasható a szakmai anyagban.

Szabó József

Szabó József vadászati-halászati felügyelő őzbak-trófeát bírál a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának épületében Szolnokon 2013. augusztus 21-én. A megyei őzbakállományból ebben a vadászati szezonban eddig közel 1500 trófeát bírált el a megyei halászati-vadászati felügyelőség, amelyből 51 darab haladta meg a kapitálisnak számító 500 grammot.
MTI Fotó: Bugány János

Az adatok arra utalnak: az őzbakállomány mennyisége és minősége terén Jász-Nagykun-Szolnok megye továbbra is őrzi hazánkban “nagyhatalmi státuszát”, és világszerte kivívott évtizedes hírnevét sem veszítette el. Utóbbit illetően az összesítés emlékeztetett arra, hogy az aranykort az a Jászkisér és Abádszalók határában elejtett egy-egy őzbak jelentette, melyek “koronája” a trófeák világranglistáján egykor kiérdemelte az előkelő második, illetve harmadik helyezést. Említésre méltó továbbá, hogy a világranglista első ötven helyén szereplő trófeabírálati eredmények közül tizenhat a magyar, ezen belül hat a Szolnok megyei őzállomány hírnevét öregbíti.

Tóth János

Tóth János hivatásos vadász síppal hív be egy őzbakot üzekedés idején Tiszaföldvár környékén a Dózsa vadásztársaság területén 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák. MTI Fotó: Kovács Attila

A külföldi vadászok számára kiállított engedélyek száma a tavalyi 198-hoz képest idén már augusztus közepéig elérte 159-et. Ők jellemzően az idény elején érkeznek és a kapitális, tehát jelentős tömeggel vagy méretekkel rendelkező, illetve az úgynevezett abnormális, azaz nem szabályosan fejlődött agancsú, emiatt egyedi trófeájú őzbakokat keresik. Mára azonban elmondható, hogy számos hazai vadász is megengedheti magának hasonló őzbakok kilövését – olvasható az összefoglalóban.

Szabó József

Szabó József vadászati-halászati felügyelő köbtartalom mérést végez egy őzbak-trófea bírálata közben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának épületében Szolnokon 2013. augusztus 21-én. MTI Fotó: Bugány János

A 2013-2014-es vadászati évben az előzetes vadgazdálkodási tervek alapján 2281 őzbak fejdíszét veszi górcső alá a megyei trófeabíráló bizottság. Ebből idén eddig 1438 bírálatot végeztek a halászati-vadászati felügyelőség munkatársai. A bemutatott trófeák egyharmada érmet kapott: 22 százalék aranyat, 40 százalék ezüstöt, míg 38 százalék bronzot. 51 trófea tömege meghaladta a kapitálisnak számító 500 grammot.

Borító (üzekedő) őzbak és suta Tiszaföldvár környékén a Dózsa vadásztársaság területén 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák. Előtérben egy mezei nyúl. MTI Fotó: Kovács Attila

Borító (üzekedő) őzbak és suta Tiszaföldvár környékén a Dózsa vadásztársaság területén 2013. augusztus 15-én. MTI Fotó: Kovács Attila

A 2013. év eddigi rekordere 694 grammjával a hozzáértők szerint e kategórián belül is ritka példány, egyúttal az aranyérmesek országos toplistáján dobogó-várományos. Elejtője svájci állampolgár, a trófea értéke pedig – az MTI által megkérdezett szakértők szerény becslései alapján – legalább kétmillió forint.

Hatvan, 2013. augusztus 15. Középkorú, gyilkos agancsot viselő őzbak (Capreolus capreolus) figyel a hívó hangra üzekedés idején Hatvan határában 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák. MTI Fotó: Kovács Attila

Hatvan, 2013. augusztus 15. Középkorú, gyilkos agancsot viselő őzbak (Capreolus capreolus) figyel a hívó hangra üzekedés idején Hatvan határában 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák. MTI Fotó: Kovács Attila

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?