Jó hír a horgászoknak! – A parlament elfogadta a halvédelmi törvényt (LETÖLTHETŐ!)

A Vidékfejlesztési Minisztérium messzemenőkig figyelembe vette a szakmai és társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételeket – mondta el V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a nemrégiben elfogadott halgazdálkodásról és hal védelméről szóló törvényről tartott sajtótájékoztatón pénteken, Szombathelyen.
Jó hír a horgászoknak! – A parlament elfogadta a halvédelmi törvényt (LETÖLTHETŐ!)
Az új jogszabály megalkotásának elsődleges célja a halállomány természetes megújítása, a természetes vizeken folyó halászat szigorú szabályozása és korlátozása, valamint a halgazdálkodás újraszabályozása. A horgászsport és a horgászturizmus fejlesztése mellett a halászati hagyományok megőrzését is támogatja. Az államtitkár kiemelte: az új törvény a turista állami horgászjegy bevezetésével egyszerűsíti a horgászat megismerését, ezzel is segítve a horgászturizmus erősödését a vidéki turizmusban. A fogási tanúsítvány segítségével pedig a fogyasztó figyelemmel kísérheti a hal útját már a kifogásától kezdve a helyi piacokra jutásáig. Az intézkedésekkel elősegíthetjük a települések és helyi közösségek önálló gazdálkodását a vidéki térségekben, amelyre a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Program is kiemelt figyelmet fordít. A törvény szeptemberben lép életbe. A törvény szövegének letöltése >>> (VM) erdomezolike