Indulhat a hatvani kastély felújítása - Méltó helyen lesz a vadászati múzeum

Megkezdődhet a hatvani Grassalkovich-kastély felújítása, illetve az épületben a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum kialakítása, miután kedden Hatvanban ünnepélyesen aláírták a beruházás kivitelezői szerződését.
Indulhat a hatvani kastély felújítása - Méltó helyen lesz a vadászati múzeum
A projektet fővállalkozóként az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. valósítja meg; az átadásra a tervek szerint 2014 februárjának végén kerül sor. Szabó Zsolt, a település polgármestere ez alkalomból azt hangsúlyozta, hogy miközben a múzeum működtetése nyomán 70 új munkahely jön létre a városban, az építkezés is növeli a foglalkoztatást, a fővállalkozó ugyanis jellemzően helyi kisvállalkozásokat, illetve munkaerőt von be a projekt megvalósításába. A 3,15 milliárd forint értékű fejlesztés keretében a történelmi Magyarország vad- és halfajait, életterüket és a magyar vadászat történetét bemutató múzeummá alakítják az Új Széchenyi Terv keretében a hatvani Grassalkovich-kastélyt. Az évezredes magyar vadászati hagyományok bemutatása mellett a leendő múzeum legfőbb deklarált célja, hogy a természet szeretetére nevelje az ifjúságot. A hasznosítási tenderre közösen nyújtott be pályázatot a Magyar Természettudományi Múzeum (MTTM), a Magyar Nemzeti Múzeum és a hatvani önkormányzat. A 4500 négyzetméter hasznos alapterületű, a pincével együtt háromszintes, évtizedek óta lakatlan kastélyépületben az MTTM kiállítóhelyeként működik majd a vadászati múzeum. Az intézményben a tervek szerint Széchenyi Zsigmondnak, Fekete Istvánnak, Kittenberger Kálmánnak, a Hatvany- és a Grassalkovich családnak emléket állító szobákat is berendeznek. A tervek szerint interaktív elemek is helyet kapnak a múzeumban. A többi között digitális lőteret, íjász-, solymász- és úgynevezett kotorékpályát is kialakítanak a kastélykertben. A Hatvan központjában álló kastélyt Grassalkovich Antal építtette 1754 és 1763 között, majd az épület 1867-ben a Hatvany-Deutsch család tulajdonába került. A második világháború alatt a kastély berendezését széthordták, a kertet elpusztították. 1945 után iskola és kórház működött az épületben, amelyet 1979-ben életveszélyessé nyilvánítottak és lezártak. A műemlék épület azóta kihasználatlanul áll, csupán egyik szárnyában működik a városi művelődési központ. (MTI) erdomezolike