Erdő a papíron - 1283 gyermekrajz a KAEG pályázatán

Lezárult KAEG Zrt. Európai Bizottság kezdeményezéséhez csatlakozva meghirdetett rajzpályázati felhívása.
Erdő a papíron - 1283 gyermekrajz a KAEG pályázatán
"Az akció sikere messze felülmúlta minden várakozásunkat, ugyanis 86 településről, 129 iskolából, összesen 1283 gyermekrajz érkezett szerte az országból, sőt még az országhatárokon túlról is! Mátészalkától Sopronig, Mátraszelétől a vajdasági Péterrévéig talált nyitott fülekre a felhívás" - olvasható az állami erdészet honlapján. A beküldők területi eloszlását itt lehet megtekinteni >>> Az alkotások hűen tükrözik a gyermekek erdőkért érzett aggódását és felelősségérzetét, és az is kiderül belőlük, hogy tisztán látják e csodálatos természeti kincs értékét. A legtöbb pályamunkában az a közös, hogy az erdő nem az embertől elzárt külön világként jelenik meg, hanem olyan élettérként, melyben nekünk is helyünk van. Az erdő mindenkinek nyújt valamit: pihenési lehetőséget, kirándulóhelyet, forrásvizet, tiszta levegőt, megújuló faanyagot. Ha szeretettel, gondoskodással kezeljük, gyermekeink gyermekeinek is megmarad ebben a formában. kaeg1 A beküldött alkotásokat február 1-én, hattagú, független zsűri bírálta el, csaknem egész napos munkával. Az első díjat egy hétéves szabadkai kisdiák, Grubanov Dorottya nyerte, jutalma egy 30 ezer forintos könyvutalvány. Emellett az első tíz helyezett értékes tárgy- és könyvjutalmakban részesül. A bírálók további 20 alkotást javasoltak különdíjra, mintegy 200 diák teljesítményét pedig emléklappal ismerik el. Emellett a zsűri elnöke, Iván István festőművész – saját különdíjaként – a negyedik helyezett Pécsi Veronikának felajánlotta egy őzeket ábrázoló festményét. A KAEG Zrt. az összes érvényes és értékelhető munkát továbbküldi az EU rajzversenyére, ahol a fődíj egy iPad, és egy brüsszeli utazás kísérőkkel. Az első tíz helyezett: 1. Grubanov Dorottya (7 éves), Szabadka 2. Bende Cintia (7 éves), Budapest 3. Peresztegi Hanna (8 éves), Budapest 4. Pécsi Veronika (9 éves), Pécs 5. Szalai Klaudia (10 éves), Hajdújárás 6. Kovács Kitti (9 éves), Budapest 7. Peterka Borbála (8 éves), Győr 8. Vörös József (10 éves), Berettyóújfalu 9. Csöregi Flóra (6 éves), Győr 10.Veres Otília Petra (6 éves), Földes Különdíjasok: Belegrai Dániel (10 éves), Székesfehérvár Casiba-Kavinszki Krisztina (9 éves), Győr Fent Vivien (8 éves), Berettyóújfalu Hagymási Tamás (8 éves), Berettyóújfalu Hegedüs Vilmos (10 éves), Hegykő Herczeg Cintia (10 éves), Magyarpolány Kávai Rita (9 éves), Szabadka Kiss Dániel (8 éves), Budapest Lőrincz Hédi (9 éves), Bóly Mózes-Takács Franciska (7 éves), Pécs Nyirfa Noémi (9 éves), Budapest Ökrös Kyra (9 éves), Szabadka Pidzsu Viktória Andrea (9 éves), Szamosszeg Sárdi Zsombor (8 éves), Győr Süveges Péter (9 éves), Győr Szilágyi Réka (8 éves), Földes Tóth Barnabás (8 éves), Makó V. Szabó Mátyás (9 éves), Szolnok Vajas Viola (8 éves), Mosonmagyaróvár Varga Gréta Kíra (10 éves), Debrecen kaeg2 A rajzokat IDE kattintva a KAEG Zrt. honlapján tekintheti meg! (kaeg.hu) erdomezolike