Fejlesztéssel csökkentenék a vízhiányt a hajdú-bihari erdőkben

Minolta DSCTovábbra is szomjaznak a hajdú-bihari erdők és tavak. A tavalyi szárazságot nem pótolja az elmúlt hetekben, hónapokban hullott téli csapadék. A Nagyerdőben védett állatfajok szaporodását is gátolhatja a vízhiány. A Hortobágyi Nemzeti Parkban uniós beruházás keretében igyekeznek menteni a menthetőt. A vizes élőhelyeken, lápokban, mocsarakban nagyszabású rehabilitáció kezdődik.

Az erdő talaja olyan száraz, hogy azonnal felszívja a nedvességet, így nem tudnak hol kifejlődni a védelem alatt álló békaporontyok. Idén sokkal kevesebb a pocsolya a Nagyerdőn az ilyenkor szokásosnál, az eddig hullott hó pedig nem elég ahhoz, hogy pótolja a tavaly elveszített vizet.

– Elég egyértelműen látszik, hogy a mostanában lehullott csapadék közel sem elegendő ahhoz, hogy visszapótolja a vízhiányt, ami a talajban most megmutatkozik – hallhattuk Demeter László természetvédelmi őr.

Nemcsak az erdőkből, hanem a vizes élőhelyekről is hiányzik a nedvesség, a helyzet azonban rövidesen megváltozhat. A Hortobágyi Nemzeti Parkban nagyszabású programot indítanak a holtágak, mocsarak, lápok megmentésére. A részleteket a DAB-Székházban ismertették.

Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára azt mondta, a víz visszatartása, a vízkészlet megőrzése, a sokféleség fenntartása a legfőbb célkitűzés.

Az érintett élőhelyeken új műtárgyakkal, mederkotrással és a csatornák betemetésével csökkentik a víz levezetésének ütemét. A beruházásra 355 millió forint uniós támogatást nyert a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.

(dehir.hu)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?