Vadászati világkiállítás - "A gyerekek is lássák, miért vadászunk"

MTI/Illyés Tibor[/caption] Az általános és a középiskolások bevonására szolgál a hétfőn induló Fátyol iskolaprogram, amelyre már több mint 38 ezren jelentkeztek - mondta Kovács Zoltán az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos a rendezvényen hétfőn Budapesten.
Vadászati világkiállítás -
Hozzátette, a kiállítás fő üzenete - egy a természettel - azt is sugallja, hogy "rengeteg a teendőnk, amikor a következő generációk tudásáról, tapasztalatáról beszélünk", ezért kezdettől fogva fontos szempont volt a gyerekek, a fiatalok megszólítása. Kovács Zoltán közölte: "olyan urbanizált világban élünk, ahol még akár egy kisvárosban is, a gyerekek egyre kevésbé részei a természet hétköznapi működésének". Úgy vélte, a fiatalok itt a kiállításon sűrítve kapják meg azokat az ingereket - akár a virtuális valóság révén, szimulátorok segítségével -, amelyek felkeltik a természet iránti érdeklődésüket. A kiállítás szervezői arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a Fátyol iskolaprogram első résztvevőiként több mint hetven diákcsoport háromezer diákja látogat el hétfőn a világkiállítás budapesti helyszínére, a Hungexpóra, hogy vezetett sétákon ingyenesen ismerkedjenek meg a rendezvénnyel. [caption id="attachment_69144" align="aligncenter" width="611"]MTI/Illyés Tibor MTI/Illyés Tibor[/caption] Kiemelték, a programra továbbra is várják az érdeklődők jelentkezését. A kiállításra a Fátyol iskolaprogram segítségével érkezett tanár, Kun László, az MTI-nek elmondta, hogy 13 gyerekkel jöttek Karcagról, hogy bejárják a kiállítást. A földrajz-testnevelés szakos tanár, aki hobbi vadász is egyben, fontosnak nevezte, hogy ellátogathatnak a világkiállításra, hogy a gyerekek lássák "miért vadászunk, miért hasznosítjuk ezeket a vadállatokat", valamint más nemzetek vadászati szokásait is megismerjék. (MTI)