Utazni jó!

Azon kevesek kivételével, akik nem szívesen mozdulnak ki otthonukból, az emberek általában egyetértenek azzal a kijelentéssel, hogy utazni jó. Jó, mert kiszakadunk a megszokott kerékvágásból és új ingerek érnek minket. Előttünk a világ: Bali, Mexikó, a Kanári-szigetek vagy éppen Ausztrália, oda megyünk, ahová csak szeretnénk. Álmainknak és úticéljainknak csak a pénztárcánk szabhat határokat.

Utazni jó!
Támogatott tartalom

Vannak emberek, akik megelégszenek évente egy nyaralással, ugyanakkor vannak, akik legszívesebben felfedeznék az egész világot. Ők vannak a legnehezebb helyzetben, hacsak nem milliómosnak születtek vagy titokban a bet365 magyar felületén múlatják az időt, de azért, szépen lassan, fokozatosan ők is valóra válthatják terveiket.

Miért szeretünk utazni?

A fent említett kellemes mellékhatásokon kívül majdnem mindenkiben él egy egészséges kíváncsiság. Milyen az a másik ország, az a másik kultúra? Gyakorta fennáll nálunk a vágy, hogy valami jobbat és szebbet találjunk, hiszen az emberi lény már csak ilyen: A szomszéd fűje mindig zöldebb. És vannak, akik éhezik a kalandot. Ők általában meg sem állnak Európán belül, hanem rögtön valamilyen egzotikus országban teszik próbára saját magukat, tűrőképességüket és bátorságukat. Minél veszélyesebb, annál jobb. Nem rettennek el a mások számára ijesztő állatok vagy a lehetséges megbetegedések hallattára sem. Tehát kijelenthetjük, hogy mindenki másért, de szeret utazni.

Manapság már könnyebb utazni

Bizony, el vagyunk kényeztetve jobbnál-jobb úticélokkal, s ezen még az elmúlt évek történései sem tudtak annyit változtatni, hogy visszatérjenek a régi idők, amikor az utazás inkább kiváltság volt. Most már mindenkinek jár egy-két hét kikapcsolódás megkötések nélkül, ahol csak akarja. Az úticél kiválasztása azonban nem mindig könnyű, főleg, amikor már egy egész család óhaját kell összehangolnunk. Nem feltétlenül fogunk egyetérteni, hová utazzunk és milyen jellegű nyaralásról legyen szó. Pedig ez a két kérdés az, amit először tisztázni kell. A résztvevők életkora, egészségi állapota szintén nem mindegy a választás szempontjából. Persze nem hiányozhat az a réteg sem, aki azért utazik egy bizonyos helyre, mert sikk. Ők azok, akik ilyenkor előnyben részesítik a szálloda kényelmét, s annyira nem kíváncsiak a helyi emberekre és a kultúrára. Az ilyen jellegű turizmus sajnálatos módon még mindig igen gyakori.

Hátizsákos kaland vagy luxus-nyaralás?

Nem feltétlenül kell választanunk, hogy utazunk-e vagy sem. Ha nem áll rendelkezésünkre túl sok pénz, akkor is választhatjuk a költséghatékonyabb megoldásokat. Tény és való, hogy egy hátizsákos utazás vagy kirándulás nagyobb kaland, mint az all-inclusive hotelben csücsülni. Ugyanakkor nyilvánvalóan nekünk kell eldönteni, mit szeretnénk a szabadság alatt. Teljes mértékben kipihenni magunkat és ehhez minden lehetséges segítséget igénybe venni vagy inkább élményeket megélni. A turizmus két véglete a hátizsákos kaland és a luxus-nyaralás. A jó hír, hogy mi döntjük el, mit szeretnénk. Ha meg kell húzni a derékszíjat, különböző spórolási tippeket vethetünk be. Az egyik ilyen a busszal való utazás, ami nem csak pénzt takarít meg, de nagyobb betekintést enged a helyiek életébe is, valamint rengeteg emberrel lehet megismerkedni, ami szintén egyfelől érdekes, másfelől esetleg még később hasznos is lehet.

Az utazás kikapcsolódás, feltölt és nyitottá tesz

Egy szó mint száz, utazni jó dolog, mert kikapcsolódást nyújt, nyitottabbá tesz és feltölt. Még akkor is, ha a luxus szállodában ülünk, óhatatlanul kapcsolatba kerülünk a hely kultúrájával. Érdemes mindenképpen engedélyezni magunknak évente egy-két hetet, amikor nem a munka és az unalmas hétköznapok állnak a középpontban, hanem magunkra és szeretteinkre is tudunk kellő figyelmet fordítani.