Szlovénia ott akar lenni a magyar Vadászati Világkiállításon

Szlovénia mind szakmai, mind politikai értelemben megerősítette részvételi szándékát a Budapesten szeptember 25. és október 14. között megrendezendő Egy a természettel Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításon - monda Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden az MTI-nek telefonon.
Szlovénia ott akar lenni a magyar Vadászati Világkiállításon
Az államtitkár Joze Podgrosek szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezési miniszterrel tárgyalt Ljubljanában. A találkozó célja az volt, hogy a háttérben zajló egyeztetések közepette legyen egy személyes találkozó is a szlovén kormány képviselőjével - mondta Kovács Zoltán. A szomszédos ország erdészettel, vadászattal, élelmiszeriparral és élelmiszergazdasággal foglalkozó szervezetei vesznek részt a kiállításon, a megnyitón pedig ott lesz a szlovén szakminiszter is - hangsúlyozta. Hozzátette: az év második felében, júliustól Szlovénia veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, és a tervezett prioritásaik között fontos szerepet játszik a fenntarthatóság kérdése. A biodiverzitás, a fenntartható környezetgazdálkodás, az erdészet, illetve a vadgazdálkodás Szlovéniában is fontos és központi kérdés - fogalmazott. Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy tavaly év végéig félszáz ország jelezte részvételi szándékát a kiállításon. Ugyanakkor - mint mondta - értelemszerűen a koronavírus-járvány miatt még tapasztalható óvatosság. fehova_vadaszati_vilagkiallitasIMG_0755 A kormány abból indult ki, hogy a nyárra - az Európai Unióban, így Magyarországon is -, az elindult oltási programokkal és az elővigyázatossági intézkedésekkel, megteremtik a világkiállítás megrendezésének feltételeit - húzta alá. Úgy vélte továbbá, hogy a turizmus és a gazdaság újraindítása szempontjából a rendezvényszervezési és kiállításszervezési iparra is kiemelten kell figyelni. A turisztikai ipar, illetve az ehhez kapcsolódó szolgáltatások nehezen bírnának ki még egy olyan évet, mint amilyen a tavalyi volt - mondta. Óriási veszteségeket szenvedtek el ezek az iparágak, és mindenkinek elemi érdeke, a benne lévőké, a magyar kormányé, valamint más kormányoké is, hogy ezek a szektorok újra el tudjanak indulni - mutatott rá. (MTI)