Szalmabálát gyújtott meg, öt hektáron égett a nemzeti park

Őzmegfigyelésen volt egy vadász és lánya tavaly áprilisban, amikor észrevették, hogy a Duna-völgyi-főcsatorna partja több ponton ég. A férfi – látva a hömpölygő füstöt – értesítette a tűzoltókat és a rendőröket, akik a helyszínre siettek - írja a police.hu.
Szalmabálát gyújtott meg, öt hektáron égett a nemzeti park
A tűzoltók megakadályozták a tűz terjedését, és eloltották a lángokat a közel 5 hektárnyi területen. A katasztrófavédelem munkatársainak előzetes véleménye alapján gyújtogatás történt, ezért a Kalocsai Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók igazságügyi élővilág-védelmi, tájvédelmi szakértőt vontak be az eljárásba, aki gyalog barangolta be a többhektáros területet azért, hogy az égési nyomokat megkeresse. Véleményében elmondta, hogy egyrészt Natura 2000 minősítésű terület, másrészt kiemelt és országos jelentőségű védett terület is áldozatául esett a gyújtogatónak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a szakértő azt is megállapította, hogy a tűzzel összefüggésben

védett és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok egyedei pusztultak el.

nemzeti-park-tűz-01 A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai széleskörű adatgyűjtés alapján beazonosítottak egy kiskőrösi férfit, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy egy öreg szalmabálát gyújtott meg a szántóföldjén, amikor a feltámadó szél széthordta az égő bálát. A férfi látta, hogy több ponton égni kezdett a környező terület, azonban

nem hívta tűzoltóságot, inkább hazament, mondván: „nem gondoltam, hogy ekkora tűz kerekedik”.

A kalocsai nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek. (police.hu nyomán)