Simon Zsolt: Az erdőgazdálkodási törvény módosítása a komjáti szakemberek szörnyszülöttje

Az erdőgazdálkodási törvény módosítása, amely a mezőgazdasági minisztérium műhelyéből került ki, korlátozná a belépést az erdők területére. Sőt, a Jahnátek-féle törvénymódosítás a gombászokat is felháborította - figyelmeztet Simon Zsolt.
Simon Zsolt: Az erdőgazdálkodási törvény módosítása a komjáti szakemberek szörnyszülöttje
A Híd képviselője szerint az új javaslat ugyanis elrendeli, hogy az emberek a gombát és az erdei gyümölcsöket csak saját szükségleteikre szedhetik. Egy igazi gombászás tehát már nem olyan lesz, mint eddig. „Ki fogja eldönteni, hogy a gombát nyereségvágyból szedtük-e, vagy azért, hogy otthon serpenyőben elkészítve magunk fogyasszuk el? Nincs ilyen ember“ - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Simon. „Ha érvényes lesz az a kitétel, amelyet maga Jahnátek miniszter javasolt és nyújtott be a parlamentbe, akkor meggyőződésem, hogy az országban senki sem fog sem gombát, sem erdei gyümölcsöket szedni. Az lenne az ideális, ha a kormány – úgy, ahogy azt magam javasoltam – visszavonná és átdolgoztatná a törvényt. Ez a törvény a komjáti (Komjatice) szakemberek szörnyszülöttje“ - tette hozzá a politikus, aki bírálta azt is, hogy a jogszabály korlátozza az erdei utak használatát, amelyek esetében szintén előzetesen meg kell állapodni a tulajdonosokkal. (ujszo.hu) erdomezolike