Összehangolt elrettentő akció a falopások ellen a Pilisben

Egy helikopter, egy speciális deszantterepjáró és fél tucat egyéb földi jármű vett részt a rendőrség és a Pilisi Parkerdő Zrt. hétvégi kétnapos akciójában, amelyben fatolvajokat, valamint más szabálysértőket és bűnözőket igyekeztek elfogni a Pilis erdeiben. Bár komoly bűncselekményt nem lelepleztek le a hatóságok, abban a szakemberek egyetértettek, hogy az akció elrettentő erővel bír a bűnözők számára.
Összehangolt elrettentő akció a falopások ellen a Pilisben
Kora reggel egy hazai rendőrségi akcióban még soha be nem vetett deszantterepjáró parkol be a Pilisvörösvári Rendőrőrs belső udvarára, a jármű azonnal komoly feltűnést kelt az egyenruhások között. Az amerikai gyártmányú Polaris Rangert egy magáncég ajánlotta fel két napra a rendőrségnek, így részt vesz az egyenruhások és a Pilisi Parkerdő Zrt. bűnfelderítő és -megelőző akciójában. Varga Zoltán, a társaság igazgatója jelzi, hogy a jármű kifejezetten katonai és rendvédelmi felhasználásra készült, s bár van rajta rendszám, jellemzően nem vesz részt a közúti közlekedésben, mivel többnyire géppuskával is fel van szerelve. „Ilyen jármű a rendőrség kötelékében nincs rendszeresítve, ezen a hétvégén térítésmentesen felajánlottuk használatra. Úgy gondoljuk, hogy ezzel is tudjuk támogatni a bűnmegelőzést és -felderítést” – jegyzi meg Varga Zoltán. A cégvezető elmondja, hogy egy majdnem kétéltű járműről van szó, erdei utakon akár 120 kilométer/óra sebességgel is lehet vele menni, s mellkasig érő vízbe is bele lehet hajtani. A futóműve itthon készült, valamint magyarok tették rá a géppuskát, és a külső a terepjáró külső megjelenését is cég alakította ki. „Kisebb, mint egy terepjáró, és mivel széles a tengelytávja, és alacsonyan van a tömegközéppontja, kiváló a terepjáró képessége, emiatt szűk erdei csapásokon is el tud menni. A jármű később a Tactical Medical-képzésben vesz majd részt, és katona és rendőr orvosokat szállít majd harctéri körülmények között” – teszi hozzá Varga Zoltán.

pilis_osszehangolt_1

Az egyenruhások hamarosan átmennek a Pomázi Rendőrőrsre, ahol Péczeli Csaba pilisvörösvári őrsparancsnok-helyettes, az akció helyszíni irányítója tart eligazítást beosztottjainak és a Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársainak. Miután mindenki megkapja feladatát, az akció résztvevői autóba ülnek. Egyesek elfoglalják megfigyelő pozíciójukat az erdőkben, mások a csobánkai temető melletti külterületre mennek, ahová 10.15-kor érkezik a rendőrségi helikopter. A légi járműbe azonnal beszáll két helyismerettel rendelkező egyenruhás, majd néhány perccel később a helikopter a levegőbe emelkedik, és megkezdődik az akció. A földön haladó autókonvoj azonnal egy fát szállító lovas kocsiba botlik, amelyről kiderül, hogy rendelkezik a szükséges engedélyekkel. Kétszáz méterrel távolabb pedig egy olyan lovas kocsit állítanak meg a rendőrök, amelyen négyen utaznak. Két fiatalembert leszállítanak az egyenruhások, de az amúgy teher nélküli járművet útjára engedik. Elmondják, hogy egyikük nem ismeretlen előttük, hiszen korábban éppen lovaskocsi-lopás miatt folyt ellene eljárás, és fát is gyakran tulajdonítottak el. Később a helikopter jelzése nyomán Pomáz mellett egy gyanús, fával félig megrakott, elhagyott teherautót találnak az akció résztvevői. Bár a fakitermelést minden bizonnyal legálisan folytatják a környéken – az erdészet munkatársai erről kapnak tájékoztatást –, úgy döntenek, hogy másnap visszanéznek ide ellenőrizni. Miközben az ellenőrzés folyik, egy helyi férfi arra panaszkodik, hogy a pomázi és csobánkai cigányok gyakran lopják a vasat a környéken, egyszer az ő traktorjának is nekiestek, de el tudta kergetni a bűnözőket. Ezután a csobánkai alkalmi helikopter-leszállóhelyen a csapat értékeli a tapasztalatokat, majd délben újabb egyórás akció indul, ezúttal a Pilisszántó és Pilisszentkereszt körüli erdők ellenőrzése következik. Csupán egy gyanús fehér kishaszonjárművet találnak az egyik erdei úton, de hamar kiderül, hogy az is engedéllyel tartózkodik egy fakitermelés közelében. „Mivel jó az idő, és rendszeresek az ellenőrzések, errefelé kevés bűncselekményt követnek el. Korábban Csobánka térségében volt sok falopás, de mivel helyben felléptek a bűnözők ellen, és az erdészeti közmunkaprogramban munkát adtak az embereknek, jobb a közbiztonság is” – hangsúlyozza Péczeli Csaba. Az őrsparancsnok-helyettes arról számol be, hogy a környéken most a „hívogatással” buktak meg többen. E régi környékbeli „szokás” lényege, hogy különböző énekesmadarakat fognak be és tartanak kalitkában letakarva, amelyek csaliként szolgálnak. Énekükkel odahívják fajtársaikat, amelyeket befognak, és értékesítenek.

pilis_osszehangolt_2

Később Gombos Albert, a Pilisi Parkerdő Zrt. rendészeti szolgálatának vezetője arról beszél, hogy bár évente átlagosan 1000-1500 köbméter fát lopnak el a főváros térségében, idén ősszel egyelőre nem ez okozza a legnagyobb bajt a környéken, hanem az, hogy a fakereskedők becsapják az embereket. Előfordul, hogy 4-5 köbméter fát 10 köbméternek adnak el. „Ami a fatolvajokat illeti, az évek alatt elképesztő trükkökkel és eszközökkel próbálkoztak az erdőkben. Kerékpárokat és személyautókat alakítottak át a lopáshoz, vagy éppen raklapból építettek szánkót, és azzal húzták a fát. A tettenéréstől viszont nagyon félnek, ha észlelnek minket, akkor hátrahagyják az eszközöket, egyszer még egy átalakított Zsigulit is, és elmenekülnek előlünk” – meséli Gombos Albert. Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője azt hangsúlyozza, hogy a rendőrséggel közös rendszeres járőrözéseknek és hasonló kiemelt akcióknak fontos üzenetük van: az erdőgazdaság megfelelő hatósági segítséggel meg tudja védeni a vagyonát, esetükben az állami vagyont. „Ebben a rendőrség mellett a lakosság is tud segíteni azzal, ha számlára vesz téli tüzelőt, hiszen így nem lehet értékesíteni a lopott fát” – teszi hozzá. (mno.hu) erdomezolike