Nyílt Napot tartottak a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon Sopronban

Második nyílt napját tartotta a Simonyi Károly Kar január 11-én Sopronban, ezzel segítve a pályaválasztás előtt álló középiskolás diákokat döntésük meghozatalában. A rendezvényen közel 100-an vettek részt, az ország egész területéről érkeztek fiatalok és szüleik egyaránt.
Nyílt Napot tartottak a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karon Sopronban
Hamarosan eljön a 2017. évi egyetemi felvételi jelentkezések határideje. A soproni Egyetem nyílt napokon várja a szakok iránt érdeklődőket januárban, elsőként a Simonyi Károly Kar bemutatkozására került sor. A kari nyílt napot Dr. Alpár Tibor dékán nyitotta meg, majd bemutatta az egyetemet, hangsúlyozva: a Kar különösen színes képzési palettával várja a műszaki, művészeti, informatikai érdeklődésű fiatalokat, nem csak országosan egyedülálló, de az országban először Sopronban indított nagy múltú szakokkal is. A megjelentek betekintést nyerhettek a Kar által kínált képzési területekbe, a munkaerőpiaci igényekbe, megismerhették az egyetemen végzettek elhelyezkedési lehetőségeit. A dékán kiemelte: mivel a hallgatók már tanulmányaik során bekapcsolódhatnak oktatóik mellett a szakmai és projektmunkákba, ezért a tanulmányi idő végeztével olyan szaktudással fognak rendelkezni az ifjú mérnökök, amellyel biztos állás várja őket az iparban. Dr. Magoss Endre oktatási dékánhelyettes beszélt a város és az egyetem értékeiről Dr. Magoss Endre oktatási dékánhelyettes a felvételi eljárás menetével és a felvételi tudnivalókkal ismertette meg az érdeklődőket, majd Németh Márton, a Hallgatói Önkormányzat alelnöke beszélt a Selmeci hagyományokon alapuló legendás soproni diákéletről. Az előadások után a Kar szakjainak bemutatkozására került sor. A szakok betekintést engedtek mindennapi munkájukba, így előadásokra, nyitott gyakorlatokra és laborlátogatásokra is lehetőség nyílt, csak úgy, mint az oktatókkal és a jelenlegi hallgatókkal történő kötetlen beszélgetésekre. A délutáni program keretében mutatkoztak be a faipari mérnöki és mechatronikai mérnöki duális képzések is, amelyek a tapasztalatok alapján nagyon népszerűek a diákok körében, hiszen már az első naptól kezdve nem csak szakmai gyakorlatot, de rendszeres pénzkereseti lehetőséget is biztosítanak az azokra felvételt nyert hallgatóknak. A bemutatókon természetesen részt vettek a képzésekhez csatlakozott iparvállalatok is. A szakmai lehetőségeket a hazai és nemzetközi piacon is meghatározó szerepet betöltő IKEA Industry Magyarország Kft., Derula Kft. , Csercsics Faipari Kft., Forest Hungary Kft. és Autoliv Kft. ismertette. Megtelt a Ligneum Látogatóközpont A központi egyetemi jelentkezési határidő február 15-e. Akik lemaradtak a nyílt napról, január 17-től keddenként és csütörtökönként 15-18 óra között minden kérdésükre választ kaphatnak az Egyetemen a Felvételi Információs Ponton (GT épülete, Bajcsy-Zsilinszky u.9) Szöveg: Iszak Noémi Fotók: Bucsy Gyöngyvér (NYME) erdomezolike